Ószövetség

Újszövetség

Ezékiel 44:4-13 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

4. Azután bevitt engem az északi kapun a templom elé, és láttam, hogy az Úr dicsősége betöltötte az Úr házát, én pedig arcra borultam.

5. Az Úr ezt mondta nekem: Emberfia! Jól figyeld meg, nézd meg a szemeddel, halld meg a füleddel mindazt, amit elmondok neked az Úr házára vonatkozó előírásokról és törvényekről! Jól figyelj arra, hogy kik mehetnek be a templomba, és kiket kell eltávolítani a szent helyről.

6. Mondd meg Izráelnek, ennek az engedetlen népnek: Így szól az én Uram, az Úr: Elég volt már mindenféle utálatos dolgotokból, Izráel háza!

7. Hiszen idegeneket, körülmetéletlen szívű és testű embereket engedtetek bejönni; szent helyemen való jelenlétük meggyalázta házamat, amikor kenyeret, kövérjét és vért hoztatok nekem áldozatul. Ezzel megszegtétek szövetségemet, tetézve utálatos dolgaitokat.

8. Nem ti teljesítettetek szolgálatot szentélyem körül, hanem rájuk bíztátok, hogy azok teljesítsenek szolgálatot helyettetek szent helyemen.

9. Ezt mondta az én Uram, az Úr: Az idegenek, az Izráel fiai között élő körülmetéletlen szívű és testű idegenek, nem mehetnek be szent helyemre.

10. Azok a léviták pedig, akik eltávolodtak tőlem, amikor tévelygett Izráel, tévelygett, mert a bálványokat követte, bűnhődjenek bűnükért,

11. és ők teljesítsenek szolgálatot szent helyemen: őrködjenek a templom kapuinál, és szolgáljanak a templomnál! Ők vágják le a nép égőáldozatát és véresáldozatát, és álljanak szolgálatukra!

12. Mivel bálványaik előtt szolgálták őket, és ezzel bűnbe vitték Izráel házát, azért esküre emeltem kezemet – így szól az én Uram, az Úr –, hogy bűnhődni fognak bűnükért.

13. Nem járulhatnak hozzám, hogy mint papok szolgáljanak nekem, és nem nyúlhatnak a nekem szentelt dolgokhoz, sem az igen szent áldozatokhoz. Szégyenkezve kell viselniük utálatos tetteik következményét.

Olvassa el a teljes fejezetet Ezékiel 44