Ószövetség

Újszövetség

Ezékiel 14:6-13 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

6. Ezért mondd Izráel házának: Így szól az én Uram, az Úr: Térjetek meg, forduljatok el bálványaitoktól, rá se nézzetek utálatos dolgaitokra!

7. Mert ha valaki Izráel házából és az Izráelben lakó jövevények közül elidegenedik tőlem, szívébe fogadja a bálványokat, azon jár az esze, ami őt bűnbe viszi, és úgy megy a prófétához azért, hogy megkérdezzen engem, annak én, az Úr, fogok válaszolni.

8. Szembefordulok az ilyen emberrel, intő példává teszem, és kiirtom népem közül. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.

9. Ha azt a prófétát rászedik, és kijelentést ad, én, az Úr, hagyom, hogy rászedjék azt a prófétát, de majd kinyújtom a kezem ellene, és kipusztítom népemből, Izráelből.

10. A próféta éppen olyan bűnös, mint aki megkérdezte. Bűnhődni fognak bűnükért,

11. hogy többé ne tévelyedjék el tőlem Izráel háza, és ne tegyék magukat tisztátalanná semmiféle vétkükkel. Akkor majd az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek – így szól az én Uram, az Úr.

12. Majd így szólt hozzám az Úr igéje:

13. Emberfia! Ha egy ország vétkezik ellenem, hűtlenséget követ el, én pedig kinyújtom a kezemet ellene, eltöröm a kenyér botját, és éhínséget bocsátok rá, hogy kiirtsak belőle embert és állatot,

Olvassa el a teljes fejezetet Ezékiel 14