Ószövetség

Újszövetség

Ezékiel 11:20-25 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

20. hogy rendelkezéseim szerint éljenek, törvényeimet megtartsák és teljesítsék. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek.

21. A szívről így szól az én Uram, az Úr: Akiknek a szíve a förtelmes és utálatos bálványokat követte, azoknak a tetteit a fejükre olvasom!

22. Ekkor a kerúbok fölemelték szárnyaikat a kerekekkel együtt, Izráel Istenének a dicsősége pedig ott volt fölöttük.

23. Fölszállt az Úr dicsősége a városból, és megállt a hegyen, amely a várostól keletre van.

24. Engem pedig fölemelt a lélek, és elvitt a káldeusok földjére a fogságban élő néphez, látomásban, Isten lelke által. Azután eltávozott tőlem a látomás, amelyet láttam.

25. Én pedig elmondtam a fogságban élő népnek az Úr igéjét, amelyet látomásban adott nekem.

Olvassa el a teljes fejezetet Ezékiel 11