Ószövetség

Újszövetség

Dániel 9:10-23 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

10. és nem hallgattunk Istenünknek, az Úrnak a szavára. Nem az ő törvényei szerint éltünk, amelyeket adott nekünk szolgái, a próféták által.

11. Az egész Izráel megszegte törvényedet, és eltért tőle, nem hallgatott szavadra. Azért szakadt ránk az eskü átka, amely meg van írva Mózesnek, az Isten szolgájának törvényében, mert vétkeztünk ellene.

12. Megtartotta szavát, amellyel fenyegetett minket és bíráinkat, akik bíráskodtak fölöttünk: azt, hogy nagy veszedelmet hoz ránk. Mert nem történt olyan sehol az ég alatt, mint ami Jeruzsálemben történt.

13. Utolért bennünket mindaz a veszedelem, ami meg van írva Mózes törvényében. Mégsem esedeztünk Istenünkhöz, az Úrhoz, nem tértünk meg bűneinkből, és nem törődtünk igazságoddal.

14. Ezért az Úrnak gondja volt arra, hogy elhozza ránk a veszedelmet. Mert Istenünk, az Úr, bármit cselekszik is, igaz, csak mi nem hallgattunk szavára.

15. Most azért, Urunk, Istenünk, aki kihoztad népedet Egyiptomból erős kézzel, és olyan nevet szereztél magadnak, amely ma is híres: vétkeztünk, bűnbe estünk!

16. Urunk, bár te mindenben igaz vagy, forduljon el lángoló haragod városodtól, Jeruzsálemtől és szent hegyedtől! Mert a mi vétkeink és elődeink bűne miatt gyalázták Jeruzsálemet és népedet mindazok, akik körülöttünk vannak.

17. Hallgasd meg mégis, Istenünk, szolgád imádságát és könyörgését, és ragyogjon rá orcád elpusztult szentélyedre, önmagadért, ó, Urunk!

18. Istenem, fordítsd felém füledet, és hallgass meg! Nyisd ki szemedet, és lásd meg: milyen pusztulás ért bennünket és azt a várost, amelyet a te nevedről neveztek el! Mert nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket.

19. Uram, hallgass meg! Uram, bocsáss meg! Uram, figyelj ránk, és cselekedj, ne késlekedj! – önmagadért, Istenem, hiszen a te nevedről nevezték el városodat és népedet!

20. Még beszéltem, imádkoztam, vallást téve vétkemről és népemnek, Izráelnek a vétkéről, és könyörögtem Istenemhez, az Úrhoz, Istenem szent hegyéért;

21. még mondtam az imádságot, amikor Gábriel, az a férfi, akit azelőtt láttam a látomásban, sebesen hozzám repült, és megérintett engem az esti áldozat idején.

22. Magyarázni kezdett, és így beszélt hozzám: Dániel, azért jöttem ide, hogy megértésre tanítsalak.

23. Amikor könyörögni kezdtél, egy kijelentés hangzott el, és én azért jöttem, hogy elmondjam azt neked, mivel te kedves vagy Isten előtt. Értsd meg a kijelentést, és értsd meg a látványt!

Olvassa el a teljes fejezetet Dániel 9