Ószövetség

Újszövetség

5Mózes 10:5-22 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

5. Én megfordultam, és lejöttem a hegyről, a táblákat pedig beletettem a ládába, amelyet készítettem. Ott is vannak, ahogyan megparancsolta nekem az Úr.

6. Izráel fiai azután elindultak a Bené-Jaakán forrásaitól Mószérá felé. Ott halt meg Áron, és ott temették el. Helyette a fia, Eleázár lett a pap.

7. Onnan Gudgódba indultak, Gudgódból pedig Jotbátába, a folyóvizek földjére.

8. Abban az időben választotta külön az Úr a Lévi törzsét, hogy hordozzák az Úr szövetségládáját, hogy az Úr színe előtt álljanak az ő szolgálatára, és hogy áldást mondjanak az ő nevével. Így van ez ma is.

9. Ezért nem kapott Lévi örökrészt a testvéreivel együtt. Az Úr az ő öröksége, ahogyan megígérte neki Istened, az Úr.

10. Én ott álltam a hegyen, mint az előző alkalommal, negyven nap és negyven éjjel. Az Úr meghallgatott engem ezúttal is, és ezután nem akart elpusztítani téged az Úr.

11. Majd ezt mondotta nekem az Úr: Menj és indulj útnak a nép élén, hadd menjenek be, és hadd vegyék birtokba azt a földet, amelyet esküvel ígértem meg atyáiknak, hogy nekik adom.

12. Most pedig Izráel, mit kíván tőled Istened, az Úr? Csak azt, hogy Istenedet, az Urat féljed, járj mindenben az ő útjain, szeresd őt, és szolgáld az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből.

13. Tartsd meg az Úr parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket ma parancsolok neked a te javadra!

14. Íme, az Úré, Istenedé az ég és az egeknek egei, a föld és minden rajta levő.

15. Mégis csak a te atyáidat kedvelte meg az Úr, őket szerette, és az ő utódaikat, titeket választott ki valamennyi nép közül. Így van ez ma is.

16. Metéljétek azért körül a szíveteket, és ne legyetek többé kemény nyakúak!

17. Mert Istenetek, az Úr, istenek Istene és uraknak Ura. Ő a nagy, erős és félelmes Isten, aki nem személyválogató, és akit nem lehet megvesztegetni.

18. Igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek, szereti a jövevényt, kenyeret és ruhát ad neki.

19. Szeressétek a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén!

20. Az Urat, a te Istenedet féld, őt szolgáld, hozzá ragaszkodj, és az ő nevére esküdj!

21. Őt dicsérje éneked, mert ő a te Istened, aki azokat a nagy és félelmes dolgokat tette veled, amelyeket saját szemeddel láttál.

22. Atyáid hetvenen voltak, amikor Egyiptomba mentek, most pedig úgy megszaporított téged Istened, az Úr, amennyi az égen a csillag.

Olvassa el a teljes fejezetet 5Mózes 10