Ószövetség

Újszövetség

3Mózes 8:1-9 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

1. Azután így beszélt Mózeshez az Úr:

2. Fogd Áront a fiaival együtt, meg a ruhákat és a fölkenéshez való olajat, továbbá a vétekáldozati bikát, a két kost és egy kosár kovásztalan kenyeret.

3. A nép egész közösségét pedig gyűjtsd a kijelentés sátrának a bejáratához.

4. Mózes úgy cselekedett, ahogyan parancsolta neki az Úr. A közösség is odagyűlt a kijelentés sátrának a bejáratához.

5. Akkor Mózes elmondta a közösségnek, hogy mit kell tenni az Úr parancsa szerint:

6. Mózes odavezette Áront és fiait, és megmosta őket vízzel.

7. Ráadta Áronra a köntöst, és felövezte övvel, azután felöltöztette palástba, és ráadta az éfódot, felövezte az éfód övével, és megerősítette azt rajta.

8. Föltette rá a hósent is, a hósenbe pedig beletette az úrímot és a tummímot.

9. A fejére föltette a süveget, a süvegre pedig elől odatette az arany homlokdíszt, a szent fejdíszt, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.

Olvassa el a teljes fejezetet 3Mózes 8