Ószövetség

Újszövetség

3Mózes 8:1-12 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

1. Azután így beszélt Mózeshez az Úr:

2. Fogd Áront a fiaival együtt, meg a ruhákat és a fölkenéshez való olajat, továbbá a vétekáldozati bikát, a két kost és egy kosár kovásztalan kenyeret.

3. A nép egész közösségét pedig gyűjtsd a kijelentés sátrának a bejáratához.

4. Mózes úgy cselekedett, ahogyan parancsolta neki az Úr. A közösség is odagyűlt a kijelentés sátrának a bejáratához.

5. Akkor Mózes elmondta a közösségnek, hogy mit kell tenni az Úr parancsa szerint:

6. Mózes odavezette Áront és fiait, és megmosta őket vízzel.

7. Ráadta Áronra a köntöst, és felövezte övvel, azután felöltöztette palástba, és ráadta az éfódot, felövezte az éfód övével, és megerősítette azt rajta.

8. Föltette rá a hósent is, a hósenbe pedig beletette az úrímot és a tummímot.

9. A fejére föltette a süveget, a süvegre pedig elől odatette az arany homlokdíszt, a szent fejdíszt, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.

10. Azután fogta Mózes a fölkenésre való olajat, és megkente vele a hajlékot és ami csak benne volt. Így szentelte föl azokat.

11. Hintett belőle az oltárra is hétszer, majd megkente az oltárt és minden fölszerelését, a medencét is az állványával együtt, hogy fölszentelje azokat.

12. Azután öntött a fölkenésre való olajból Áron fejére, és fölkente, hogy fölszentelje őt.

Olvassa el a teljes fejezetet 3Mózes 8