Ószövetség

Újszövetség

3Mózes 26:33-45 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

33. Titeket pedig szétszórlak a nemzetek közé, és kirántott karddal üldözlek benneteket. Országotok pusztasággá lesz, városaitok pedig romhalmazzá.

34. Akkor majd élvezni fogja nyugalmát a föld a pusztulás egész idején, ti pedig ellenségeitek földjén lesztek. Akkor majd megnyugszik a föld, és élvezni fogja nyugalmát.

35. A pusztulás egész ideje alatt nyugodni fog, mivel nem nyugodhatott a nyugalomra rendelt időben, amikor még rajta laktatok.

36. Akik pedig megmaradnak közületek, azoknak a szívében gyávaságot keltek ellenségeik földjén, úgyhogy üldözni fogja őket még egy szél-űzte falevél zizzenése is; menekülnek, mintha fegyver elől menekülnének, és elesnek, pedig senki sem üldözi őket.

37. Elbotlanak egymásban, mintha fegyverrel űznék őket, pedig senki nem üldözi őket, és nem tudtok ellenállni ellenségeiteknek.

38. El fogtok veszni a nemzetek között, és megemészt benneteket ellenségeitek földje.

39. Akik pedig megmaradnak közületek, megrothadnak bűneik miatt ellenségeik földjén, sőt atyáik bűnei miatt is megrothadnak.

40. De ha megvallják bűnüket és atyáik bűnét, azt hogy hűtlenül ellenem szegültek, meg azt is, hogy szembeszálltak velem,

41. ami miatt én is szembeszálltam velük, és elvittem őket ellenségeik földjére, ha majd megalázkodik körülmetéletlen szívük, és békével hordozzák büntetésüket,

42. akkor visszaemlékezem a Jákóbbal kötött szövetségemre, az Izsákkal kötött szövetségemre, meg az Ábrahámmal kötött szövetségemre, és gondom lesz az országra is.

43. El kell ugyan hagyniuk földjüket, hadd élvezze nyugalmát, amíg pusztán hever nélkülük, nekik pedig békével kell hordozniuk büntetésüket, mivel újra meg újra megvetették döntéseimet, és megutálták rendelkezéseimet.

44. De akkor sem vetem meg őket, amikor ellenségeik földjén lesznek, és nem utálom meg őket annyira, hogy véget vessek nekik, megszegvén velük kötött szövetségemet, mert én, az Úr, az ő Istenük maradok.

45. És visszaemlékezem az elődeikkel kötött szövetségre, akiket kihoztam Egyiptom földjéről a nemzetek szeme láttára, hogy Istenük legyek, én, az Úr.

Olvassa el a teljes fejezetet 3Mózes 26