Ószövetség

Újszövetség

2Mózes 32:12-19 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

12. Ne mondhassák az egyiptomiak: Vesztükre vitte ki őket az Isten, megölte őket a hegyek között, és eltörölte őket a föld színéről. Múljék el izzó haragod, szánd meg népedet, és ne hozz rá bajt!

13. Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Izráelre, akiknek önmagadra esküdtél, és ezt ígérted: Úgy megsokasítom utódaitokat, amennyi az égen a csillag, és örökké birtokukban lesz az az egész föld, amelyről azt mondtam, hogy utódaitoknak adom.

14. Az Úr szánalomra indult, és nem hozta rá népére azt a bajt, amit mondott.

15. Azután megfordult Mózes, és lement a hegyről, kezében a bizonyság két táblájával. A táblák mindkét oldalukon tele voltak írva; erről is, arról is tele voltak írva.

16. A táblákat Isten készítette, az írás is Isten írása volt a táblákra vésve.

17. Amikor Józsué meghallotta a nép hangos kiáltozását, így szólt Mózeshez: Harci lárma ez a táborban!

18. De ő így felelt:Nem diadalének hangja ez,nem is legyőzöttek gyászénekének hangja,dalolás hangját hallom én!

19. Amikor odaért a táborhoz, és meglátta a borjút meg a táncot, haragra lobbant Mózes, ledobta kezéből a táblákat, és összetörte a hegy lábánál.

Olvassa el a teljes fejezetet 2Mózes 32