Ószövetség

Újszövetség

2Királyok 25:1-8 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

1. Uralkodásának kilencedik évében, a tizedik hónap tizedikén megérkezett Nebukadneccar, Babilónia királya egész hadseregével Jeruzsálem alá, és tábort ütött vele szemben; körülötte pedig ostromműveket építtetett.

2. Ostrom alatt állt a város Cidkijjá király tizenegyedik évéig.

3. A negyedik hónap kilencedikén már úgy elhatalmasodott a városban az éhínség, hogy nem volt ennivalója az ország népének.

4. Akkor betörtek a városba. A harcosok azonban éjszaka mind kimenekültek a két várfal közt lévő kapun át, amely a király kertje mellett van, és bár a káldeusok ott voltak körös-körül a város alatt, eljutottak a síkság felé vezető útra.

5. A káldeusok egy csapata azonban üldözőbe vette a királyt, és utolérte a jerikói síkságon, mivel egész csapata szétszóródott mellőle.

6. El is fogták a királyt, és elvitték Babilónia királyához Riblába, aki ítéletet tartott fölötte.

7. Cidkijjá fiait szeme láttára ölték meg, azután Cidkijját megvakították, majd bilincsbe verték és elvitték Babilóniába.

8. Az ötödik hónap hetedikén – Nebukadneccar királynak, Babilónia királyának tizenkilencedik évében – eljött Nebuzaradán testőrparancsnok, Babilónia királyának az udvari embere Jeruzsálembe.

Olvassa el a teljes fejezetet 2Királyok 25