Ószövetség

Újszövetség

2Királyok 25:1-14 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

1. Uralkodásának kilencedik évében, a tizedik hónap tizedikén megérkezett Nebukadneccar, Babilónia királya egész hadseregével Jeruzsálem alá, és tábort ütött vele szemben; körülötte pedig ostromműveket építtetett.

2. Ostrom alatt állt a város Cidkijjá király tizenegyedik évéig.

3. A negyedik hónap kilencedikén már úgy elhatalmasodott a városban az éhínség, hogy nem volt ennivalója az ország népének.

4. Akkor betörtek a városba. A harcosok azonban éjszaka mind kimenekültek a két várfal közt lévő kapun át, amely a király kertje mellett van, és bár a káldeusok ott voltak körös-körül a város alatt, eljutottak a síkság felé vezető útra.

5. A káldeusok egy csapata azonban üldözőbe vette a királyt, és utolérte a jerikói síkságon, mivel egész csapata szétszóródott mellőle.

6. El is fogták a királyt, és elvitték Babilónia királyához Riblába, aki ítéletet tartott fölötte.

7. Cidkijjá fiait szeme láttára ölték meg, azután Cidkijját megvakították, majd bilincsbe verték és elvitték Babilóniába.

8. Az ötödik hónap hetedikén – Nebukadneccar királynak, Babilónia királyának tizenkilencedik évében – eljött Nebuzaradán testőrparancsnok, Babilónia királyának az udvari embere Jeruzsálembe.

9. Felgyújtotta az Úr házát és a királyi palotát, fölperzselte Jeruzsálem minden házát és valamennyi nagy palotáját.

10. A testőrparancsnokkal levő egész káldeus haderő pedig lerombolta Jeruzsálem várfalait körös-körül.

11. A városban megmaradt többi népet meg az átpártolókat, akik Babilónia királyához pártoltak, a maradék népességgel együtt fogságba hurcolta Nebuzaradán testőrparancsnok.

12. Csak az ország nincstelenjeiből hagyott otthon a testőrparancsnok, szőlőműveseknek és mezei munkásoknak.

13. Összetörték a káldeusok az Úr házánál levő rézoszlopokat, továbbá az Úr házához tartozó mosdóállványokat meg a réztengert, és a rezet elvitték Babilóniába.

14. Elvitték a fazekakat, a lapátokat, a késeket, a serpenyőket és minden rézeszközt, amelyekkel a szent szolgálatot szokták végezni.

Olvassa el a teljes fejezetet 2Királyok 25