17. Saul megismerte Dávid hangját, és ezt mondta: Nem a te hangod ez, Dávid fiam? Dávid így felelt: De az én hangom, uram királyom.
18. Miért üldözi szolgáját az én uram? – kérdezte. Mit követtem el, és miféle gonoszság van bennem?
19. Most azért hallgassa meg, uram királyom, szolgájának a szavát. Ha az Úr ingerelt föl ellenem, ő kiengesztelhető áldozattal. De ha emberek, akkor legyen rajtuk az Úr átka, mert elűztek engem, hogy ne tartozzam az Úr örökségéhez, és ezt mondták: Eredj, szolgálj más isteneknek!
20. Ne hulljon azért vérem a földre az Úr színétől távol! Mert hadba vonult Izráel királya, hogy megkeressen egy árva bolhát; mint fogolymadarat, üldöz a hegyeken.
21. Akkor ezt mondta Saul: Vétkeztem! Térj vissza, Dávid fiam! Nem követek el többé ellened gonoszságot, hiszen drága volt előtted az életem ezen a napon. Bizony, ostoba voltam, és igen nagyot tévedtem.
22. Dávid így válaszolt: Itt van a király lándzsája. Jöjjön át egy legény, és vigye el!
23. Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert az Úr a kezembe adott ma téged, de én nem akartam kezet emelni az Úr fölkentjére.
24. Amilyen értékes volt előttem a mai napon a te életed, olyan értékes legyen az én életem is az Úr előtt, és mentsen meg engem minden nyomorúságtól.
25. Akkor ezt mondta Saul Dávidnak: Légy áldott, Dávid fiam! Bármibe fogsz, véghez fogod vinni. És elment Dávid a maga útjára, Saul is visszatért a maga lakóhelyére.