33. Erre Saul feléje dobta a lándzsáját, és át akarta vele ütni. Ekkor megértette Jónátán, hogy apja elhatározta Dávid megölését.
34. Ezután fölkelt Jónátán az asztaltól izzó haraggal. Nem evett semmit az újhold második napján, mert bánkódott Dávid miatt, akit gyalázott az apja.
35. Reggel azután kiment Jónátán a mezőre a Dáviddal megbeszélt időben, és egy kisgyermek volt vele.
36. Ezt mondta a gyermeknek: Fuss, keresd meg a nyilakat, amelyeket kilövök! A gyermek elfutott, ő pedig úgy lőtt ki egy nyilat, hogy túlmenjen rajta.
37. Amikor a gyermek arra a helyre ért, ahova Jónátán a nyilat lőtte, ezt kiáltotta a gyermek után Jónátán: Messze előtted van a nyilam!
38. Még ezt is kiáltotta Jónátán a gyermeknek: Siess, fuss, meg ne állj! A gyermek fölkapta Jónátánnak a nyilát, és urához ment.
39. A gyermek ugyanis semmit sem értett, csak Jónátán és Dávid értette a dolgot.
40. Azután odaadta Jónátán a gyermeknek a fegyvereket, és ezt mondta neki: Eredj, vidd be a városba.
41. A gyermek elment, Dávid pedig fölkelt a kő déli oldala mellől, arcával a földig hajolt, és háromszor leborult. Azután megcsókolták egymást, megsiratták egymást, míg csak Dávid erőt nem vett magán.
42. Akkor ezt mondta Jónátán Dávidnak: Eredj el békességgel, mert mindketten így esküdtünk meg az Úr nevére: Az Úr legyen tanú közöttünk és utódaink között mindörökre!