18. De Lót azt mondta nekik: Ne oda, Uram!
19. Ha már kegyelmes voltál szolgádhoz, és olyan nagy szeretettel bánsz velem, hogy meg akarod tartani az életemet, akkor ne kelljen a hegyre menekülnöm, mert utolér a veszedelem és meghalok.
20. Itt van a közelben ez a kis város, hadd fussak oda! Bár kicsi, hadd meneküljek oda, hogy életben maradjak!
21. Ebben a dologban is engedek neked – felelte. Nem pusztítom el azt a várost, amelyről beszéltél.
22. De sietve menekülj oda, mert semmit sem tudok tenni, amíg oda nem érsz. – Ezért hívják azt a várost Cóarnak.
23. A nap éppen fölkelt, amikor Lót Cóarba ért.
24. Az Úr pedig kénköves tüzes esőt bocsátott Sodomára és Gomorára, az Úrtól, az égből.
25. Így pusztította el azokat a városokat és azt az egész környéket, a városok egész lakosságát, sőt a föld növényzetét is.
26. Mögötte menő felesége azonban hátratekintett, és sóbálvánnyá lett.
27. Reggel fölkelt Ábrahám, hogy arra a helyre menjen, ahol az Úr színe előtt állt.
28. Odatekintett Sodoma és Gomora felé, meg annak az egész környéknek a földje felé, és látta, hogy már csak füst szállt a föld felett, mint az olvasztókemence füstje.
29. De amikor Isten elpusztította annak a környéknek a városait, nem feledkezett meg Isten Ábrahámról, és kivezette Lótot a pusztulásból, amikor elpusztította azokat a városokat, ahol Lót lakott.
30. Lót fölment Cóarból, és letelepedett két leányával együtt a hegyen, mert félt Cóarban lakni. Egy barlangban lakott két leányával együtt.
31. Egyszer a nagyobbik leánya ezt mondta a kisebbiknek: Apánk öreg, és nincs ezen a földön férfi, aki hozzánk bejönne az egész föld szokása szerint.
32. Gyere, itassuk le apánkat borral, háljunk vele, és támasszunk apánktól utódot.