20. Amikor Ornán arra fordult, meglátta az angyalt; vele levő négy fia pedig elrejtőzött. Ornán éppen búzát csépelt.
21. Dávid pedig odament Ornánhoz. Amikor Ornán föltekintett, és meglátta Dávidot, kiment a szérűről, és arccal a földre borult Dávid előtt.
22. Dávid így szólt Ornánhoz: Add nekem ezt a szérűt, hadd építsek itt oltárt az Úrnak! Teljes áron add nekem, hogy megszűnjék a csapás a népen.
23. Ornán így felelt Dávidnak: Fogadd el, azután tegye az én uram, királyom, amit jónak lát! Nézd, odaadom a marhákat égőáldozatnak, a cséplő eszközöket tűzifának, a búzát pedig ételáldozatnak. Mindent odaadok.
24. De Dávid király ezt mondta Ornánnak: Így nem, hanem csak teljes áron akarom megvenni, mert nem akarom az Úrnak adni a tizedet, és nem akarok ingyen kapott égőáldozatot bemutatni.
25. Adott tehát Dávid Ornánnak azért a helyért hatszáz sekel súlyú aranyat.
26. Azután oltárt épített ott Dávid az Úrnak, égőáldozatot és békeáldozatot mutatott be, és az Úrhoz kiáltott. Ő pedig feleletül tüzet adott az égből az égőáldozati oltárra.
27. Az Úr szólt az angyalnak, és az visszatette kardját a hüvelyébe.
28. Abban az időben Dávid látva, hogy az Úr a jebúszi Ornán szérűjén válaszolt neki, ott mutatott be áldozatokat.
29. Az Úr hajléka ugyanis, amelyet Mózes készített a pusztában, valamint az égőáldozati oltár abban az időben a gibeóni áldozóhalmon volt.
30. Dávid azonban nem mert az Isten színe elé menni, hogy megkérdezze őt, úgy megrettent az Úr angyalának a kardjától.