Ószövetség

Újszövetség

1Királyok 6:1-7 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

1. Négyszáznyolcvan évvel azután, hogy Izráel fiai kijöttek Egyiptomból, amikor Salamon már negyedik éve uralkodott Izráelben, a Ziv hónapban, azaz a második hónapban kezdték el építeni az Úr templomát.

2. Az a templom, amelyet Salamon király épített az Úrnak, hatvan könyök hosszú, húsz könyök széles és harminc könyök magas volt.

3. A templomépület előcsarnoka húsz könyök hosszú volt, a templom szélességének megfelelően, szélessége pedig tíz könyök volt a templom előtt.

4. Csináltatott a templomra ablakokat is, kőkerettel és ráccsal.

5. A templom falai körül emeleteket építtetett, körös-körül a templom falai mellett, a szentélynél és a szentek szentjénél is. Körös-körül fülkéket csináltatott.

6. Az alsó emelet szélessége öt könyök, a középsőnek a szélessége hat könyök, a harmadiknak a szélessége pedig hét könyök volt; a templomot ugyanis kívülről körös-körül lépcsőzetesre építtette, hogy a gerendák ne nyúljanak be a templom falaiba.

7. Minthogy a templom építésekor már készen kifaragott kövekből építettek, sem kalapácsnak, sem vésőnek, sem egyéb vasszerszámnak a zaja nem hallatszott a templom építésekor.

Olvassa el a teljes fejezetet 1Királyok 6