4. Isten az ő szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük.
5. Mert azt mondja a hónak: Essél le a földre! És a zápor-esőnek és a zuhogó zápornak: Szakadjatok.
6. Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az ő műve.
7. Akkor a vadállat az ő tanyájára húzódik, és az ő barlangjában marad.
8. Rejtekéből előjön a vihar, és az északi szelektől a fagy.
9. Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége.
10. Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az ő villáma.
11. És az köröskörül forog az ő vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén.
12. Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt.
13. Vedd ezt füledbe Jób, állj meg és gondold meg az Istennek csudáit.
14. Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az ő felhőjének villáma?
15. Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhők, vagy a tökéletes tudásnak csudáit érted-é?
16. Miképen melegülnek át ruháid, mikor nyugton van a föld a déli széltől?
17. Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd, mint az aczéltükör?
18. Mondd meg nékünk, mit szóljunk néki? A setétség miatt semmit sem kezdhetünk.
19. Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna!