11. Kevélységed és lantjaid zengése a sírba szállt; fekvő ágyad férgek, és takaró lepled pondrók!
12. Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, a ki népeken tapostál!
13. Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon.
14. Felibök hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.
15. Pedig a sírba szállsz alá, sírgödör mélységébe!
16. A kik látnak, rád tekintenek, és elgondolják: Ez-é a föld ama háborgatója, a ki királyságokat rendített meg?
17. A ki a föld kerekségét pusztasággá tette, városait lerontá, és foglyait nem bocsátá haza!
18. A népeknek minden királyai dicsőségben nyugosznak, kiki az ő sírjában,
19. Te pedig messze vettetel sírodtól, mint valami hitvány gally, takarva megölettekkel, fegyverrel átverettekkel, sziklasírba leszállókkal, mint valami eltapodott holttest!
20. Nem egyesülsz velök a sírban, mert elpusztítád földedet, megölted népedet: nem él sokáig a gonoszok magva sem!