Újszövetség

Péter Első Levele 5:1-9 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

1. Most pedig a köztetek lévő gyülekezeti vezetőknek szeretnék tanácsokat adni. Magam is ilyen vezető, és így a társatok is vagyok. Láttam Krisztus szenvedéseit, és veletek együtt fogok részt venni a dicsőségben, amely majd mindenki számára látható lesz.

2. Kérlek benneteket, legyetek olyanok, mint a jó pásztor: gondozzátok, védjétek és vezessétek a rátok bízottak csoportját! Olyan ez a csoport, mintha Isten nyája lenne. Vigyázzatok rájuk, és törődjetek velük, de ne kényszerből, hanem önként, mert ez Isten akarata! Boldogan és vidámsággal végezzétek ezt a munkát, ne a pénz utáni kívánságtól hajtva!

3. Ne zsarnokoskodjatok a rátok bízottakon, hanem mutassatok nekik példát!

4. Azután, mikor Jézus, a Főpásztor megjelenik, dicsőséges koronát kaptok, amely soha nem veszti el a szépségét.

5. Fiatalok, ti is ugyanígy engedelmeskedjetek a gyülekezet vezetőinek! Mindannyian legyetek alázatosak egymás iránt, mert:„Isten ellenáll a büszkéknek,de az alázatosakkal kegyelemmel bánik.” Péld 3:34

6. Ezért alázzátok meg magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy amikor eljön az ideje, ő meg felemeljen benneteket!

7. Bízzátok rá minden gondotokat, mert ő gondot visel rátok!

8. Legyetek józanok, kiegyensúlyozottak, és vigyázzatok, mert ellenségetek, a Sátán, kerülget benneteket. Úgy járkál körbe-körbe, mint az éhes oroszlán: ordítva keresi a zsákmányát, akit megehetne.

9. Szilárd hittel álljatok meg vele szemben! Hiszen tudjátok, hogy ehhez hasonló szenvedést állnak ki testvéreitek is mindenhol az egész világon.

Olvassa el a teljes fejezetet Péter Első Levele 5