Újszövetség

Pál Második Levele Timóteushoz 1:1-7 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

1. Üdvözlet Páltól, Jézus Krisztus apostolától. Isten akarta, hogy apostol legyek, és hirdessem azt az életet, amelyet Isten megígért, és amely Jézus Krisztusban található.

2. Timóteusnak, szeretett fiamnak szól ez a levél. Az Atya-Isten és Urunk, Jézus Krisztus adjon neked kegyelmet, irgalmat és békességet.

3. Amikor imádkozom, éjjel és nappal, mindig érted is könyörgök, és hálát adok Istennek. Akárcsak őseim, én is tiszta lelkiismerettel szolgálom Istent.

4. Eszembe jut, hogyan sírtál, és már nagyon szeretnék újra találkozni veled! Hogy fogunk örülni, ha megint láthatjuk egymást!

5. Eszembe jut, milyen igazi és őszinte hit lakik benned. Ugyanez a hit élt előbb nagyanyádban, Lóiszban, majd édesanyádban, Eunikében. Meg vagyok róla győződve, hogy benned is ugyanez az igazi hit lakik.

6. Éppen ezért emlékeztetlek arra az ajándékra, amit Isten neked adott. Tudom, hogy ez benned él, mert én tettem rád a kezemet — így kaptad meg. Tehát, azt akarom, hogy használd is ezt az ajándékot: eközben fog megerősödni és egyre jobban működni benned, mint ahogy a kis lángocskából nagy tűz lesz.

7. Hiszen a Szent Szellem, akit Isten adott nekünk, nem a gyávaság szelleme, hanem az erőnek, isteni szeretetnek, kiegyensúlyozottságnak és fegyelmezettségnek Szelleme.

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Második Levele Timóteushoz 1