fejezetek

  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13

Újszövetség

Pál Második Levele A Korinthusiakhoz 9 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

A testvérek megsegítése

1. Azt hiszem, felesleges is arról írnom, hogy Isten Jeruzsálemben élő népét segítsétek meg.

2. Hiszen tudom, hogy valóban segíteni akarjátok őket. El is dicsekedtem veletek a macedón testvéreknek. Mondtam nekik, hogy tavaly óta már ti, ott Akhájában készen álltok arra, hogy segítsetek. Erre azután a macedón testvérek is elhatározták, hogy ők is adakozni fognak a jeruzsálemieknek.

3. Most mégis elküldöm hozzátok ezeket a testvéreket. Nem akarom ugyanis, hogy a veletek való dicsekedésemmel szégyent valljak. Azért küldtem őket, hogy időben felkészülhessetek, mint ahogy korábban mondtam.

4. Ha azután a macedón testvérek megérkeznek velem együtt hozzátok, remélem, nem találnak benneteket felkészületlenül! Nehogy szégyent valljunk, azaz, hogy nehogy ti megszégyenüljetek, ha kiderül, hogy mégis hiába bíztam bennetek.

5. Ezért kértem a testvéreket, hogy menjenek előre hozzátok, és készítsék elő adományaitokat, amelyeket korábban megígértetek. Azt szeretném, ha adományotok úgy lenne elkészítve, mint önként adott nagylelkű ajándék. Nem akarom, hogy kényszerből és kelletlenül adjatok akár egy fillért is.

6. Vegyétek figyelembe, hogy aki kevés magot vet a földbe, az kevés termést is fog aratni! Aki pedig bőven veti a magokat, annak az aratása is bőséges lesz.

7. Mindenki annyit adjon bele a gyűjtésbe, amennyit előre elhatározott. Ne adjon senki kényszerből, se úgy, hogy később megbánja. Azt az embert szereti Isten, aki szívesen és jókedvűen ad.

8. Mert ő képes rá, hogy rátok zúdítsa minden kegyelmét, és elárasszon jóságával. Annyira meg tud áldani benneteket, hogy minden körülmények között mindent bőségesen megkapjatok, amire csak szükségetek van. Sőt, még azon felül is, hogy bőségesen adakozhassatok a rászorulóknak.

9. Amint meg van írva:„Bőkezűen adott a szegényeknek,jótettei nem merülnek feledésbe.” Zsolt 112:9

10. Isten vetőmagot ad annak, aki a vetést végzi, az éhezőnek meg kenyeret. Ő fog nektek is szellemi vetőmagokat adni, és megszaporítja a magokat, amelyeket a földbe vetettetek. Így lesz bőséges, amit arattok. Ez is tőle származik: így viszonozza nektek, amit másoknak adtatok.

11. Ilyen módon fogtok mindenben meggazdagodni, hogy mindig bőkezűen tudjatok adakozni a rászorulóknak. Ez pedig — rajtunk keresztül — azt fogja eredményezni, hogy akik kapják, hálát adnak érte Istennek.

12. Mert ez a szolgálat, amelyet ti az adakozással végeztek, kettős haszonnal jár. Egyrészt Isten népének segíttek vele, másrészt azok, akik az adományokat kapják, hálásan megköszönik Istennek.

13. Az adakozásnak ez a szolgálata bizonyítja, hogy a hitetek valódi. A testvérek pedig dicsőítik Istent, mert példát mutattok nekik. Látják, hogy ti hűségesek vagytok a Krisztus örömhíréhez, és bőkezűen adakoztok nemcsak nekik, hanem másoknak is.

14. Amikor pedig viszonzásul imádkoznak majd értetek, kívánnak majd látni titeket, mivel Isten jósága olyan bőségesen kiáradt rátok.

15. Istenem, hálásan köszönöm ajándékodat, amely kimondhatatlanul csodálatos!