Újszövetség

Pál Levele Az Efezusiakhoz 1:1-17 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

1. Üdvözlet Páltól, aki Isten akaratából Jézus Krisztus apostola,Isten szent népének, akik Efezusban laknak, és hisznek a Krisztus Jézusban.

2. Atyánk, az Isten és Urunk, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet!

3. Áldott legyen az Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott bennünket a Krisztus által a mennyei birodalomban minden szellemi áldással.

4. Ő annyira szeretett bennünket, hogy a Krisztusban már a világ teremtése előtt kiválasztott minket. Azért tette ezt, hogy szent népévé legyünk, akik az ő szemében tökéletesek.

5. Előre elhatározta, hogy minket saját gyermekeivé fogad Jézus Krisztus által. Így akarta, és így tetszett neki.

6. Azért tette, hogy dicséretet szerezzen dicsőséges kegyelmének, amellyel megajándékozott bennünket szeretett Fia, Jézus Krisztus által.

7. A Fiú által kaptuk megváltásunkat, az ő vére, vagyis halála által. Őrajta keresztül kaptuk meg bűneinkre a bocsánatot, Isten kegyelmének gazdagsága szerint.

8. Isten elárasztott bennünket kegyelmével, mindenféle bölcsességgel és megértéssel.

9. Megmutatta nekünk titkos tervét, amelyet tetszése szerint készített, és Krisztus által akar megvalósítani.

10. E terv szerint, amikor erre megérik az idő, Isten mindent egybeszerkeszt Krisztusban: mindent, ami a Mennyben és a Földön van, és őt teszi mindennek fejévé.

11. Isten Krisztusban kiválasztott bennünket. Ezt már előre elhatározta, mert így felelt meg céljának. Isten ugyanis mindent a saját elhatározása és akarata szerint cselekszik.

12. Bennünket, akik elsőként reménykedtünk a Krisztusban, Isten arra választott ki, hogy dicséretet szerezzünk dicsőségének.

13. Ez rátok is vonatkozik. Ti is hallottátok az igazság üzenetét, a megszabadulás örömhírét, és hittetek Krisztusban. Isten pedig Krisztusban megjelölt benneteket egy különleges jellel: a megígért Szent Szellemmel.

14. A Szent Szellem a biztosítéka annak, hogy meg fogjuk kapni, amit Isten a népének ígért. Ez a biztosíték addig érvényes, amíg eljön az ideje, hogy örökségünket valóban meg is kapjuk. Mindennek a célja Isten dicsőségének dicsérete.

15-16. Hallottam, hogy hisztek az Úr Jézus Krisztusban, és szeretitek mindazokat, akik Istenhez tartoznak. Ezért állandóan hálát adok értetek Istennek, amikor imádkozás közben eszembe juttok.

17. Azért imádkozom, hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőséges Atya-Isten adja nektek a Szent Szellemet, aki bölccsé tesz benneteket, és igazán megismerteti veletek Istent.

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Levele Az Efezusiakhoz 1