fejezetek

  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4

Újszövetség

Pál Levele A Kolosséiakhoz 4 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

1. Ti pedig, akiknek rabszolgáitok vannak, bánjatok jól és igazságosan velük, hiszen nektek is van uratok a Mennyben.

Pál tanácsai

2. Az Isten imádásában és az imádkozásban legyetek mindig kitartóak, éberek és hálás szívűek.

3. Imádkozzatok értünk is, Isten adjon nekünk alkalmat, hogy üzenetét hirdessük! Imádkozzatok, hogy elmondhassuk a titkos igazságot magáról Jézus Krisztusról! E titkos igazság miatt vagyok most börtönben.

4. Kérlek, imádkozzatok értem, hogy ezt a titkot úgy tudjam hirdetni, ahogyan kell!

5. Bölcsen viselkedjetek azok között, akik még nem hisznek Jézusban, és jól használjátok ki az időtöket!

6. Amikor velük beszéltek, legyetek mindig bölcsek és kedvesek hozzájuk! Akkor majd mindig tudni fogjátok, kinek mit válaszoljatok.

Hírek Pál munkatársairól

7. Tükhikosz majd elmondja nektek, mi történt velem, és hogy vagyok. Ő szeretett testvérem, aki az Úrnak hűségesen szolgál velem együtt.

8. Éppen azért küldöm most őt hozzátok, hogy megtudjátok, mi van velünk, és így megvigasztaljon benneteket.

9. Vele megy hűséges és szeretett testvérünk, Onézimosz is, aki közétek tartozik. Ők majd elmondanak nektek mindent, ami velünk történt.

10. Köszönt benneteket Arisztarkhosz, aki velem együtt raboskodik, és Márk, Barnabás unokatestvére is. Márkról már írtam nektek: fogadjátok őt szeretettel, amikor hozzátok érkezik.

11. Köszönt titeket Jusztusz, akinek a másik neve Jézus. A zsidók közül csak ők dolgoznak velem együtt Isten királyi uralmának kiterjesztésében. Ők viszont valóban nagy vigasztalást jelentenek a számomra.

12. Epafrász, aki közétek tartozik, szintén köszöntését küldi. Ő is Krisztus Jézus szolgája, aki imádságaiban állandóan küzd értetek. Azért imádkozik, hogy szellemileg érettek legyetek, és minden helyzetben egészen biztosan tudjátok, mi az Isten akarata.

13. Bizony, nagyon sokat fáradozik értetek, és azokért, akik Laodiceában és Hierápoliszban laknak.

14. Köszönt még benneteket kedves barátunk, Lukács doktor, és Démász.

15. Köszöntsétek a Laodiceában élő testvéreket, valamint Nimfát és a házánál levő helyi gyülekezetet is.

16. Miután felolvastátok ezt a levelet, gondoskodjatok róla, hogy olvassák fel a laodiceai helyi gyülekezetben is. Ti pedig vegyétek át, és olvassátok fel azt a levelet, amelyet a laodiceai gyülekezetnek írtam!

17. Mondjátok meg Arkhipposznak: „Legyen gondod a szolgálatra, amit az Úr bízott rád, és azt gondosan végezd!”

18. Ezt a köszöntést én, Pál írom, saját kezemmel. Emlékezzetek rám, mert most börtönben vagyok! Az Úr kegyelme maradjon veletek!