Újszövetség

Pál Első Levele A Korinthusiakhoz 12:11-23 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

11. De mindezt ugyanaz a Szent Szellem cselekszi az embereken keresztül, és ő a saját belátása szerint adja az embereknek ezt, vagy azt a képességet.

12. Az emberi test egységes egész, de sok részből áll. Ez a sok és sokféle testrész együttesen mégis egyetlen testet alkot. Így van ez Krisztussal is.

13. Mert vannak közöttünk zsidók és nem zsidók, rabszolgák és szabad emberek is. De ugyanaz a Szent Szellem merített be bennünket, hogy ezáltal egyetlen „testté” egyesítsen. Ugyanazt a Szent Szellemet kaptuk, hogy igyunk belőle.

14. Az emberi test sem egyetlen testrészből, hanem sokból áll.

15. Ha például a láb azt mondaná: „Mivel nem kéz vagyok, tehát nem is tartozom a testhez”, attól még valójában a láb is része a testnek, igaz?

16. Vagy, ha a fül azt mondaná: „Mivel nem szem vagyok, nem is vagyok a test része” — akkor valóban nem tartozna a testhez?

17. Ha az egész test csak egyetlen szem volna, akkor semmit sem hallana! Ha az egész test csak a fülből állna, egyáltalán nem érezné az illatokat!

18. Isten azonban minden egyes testrészt beillesztett a testbe a maga helyére, és az egészet jól elrendezte — úgy, ahogyan neki tetszett.

19. Ha csak egyetlen testrész lenne, akkor hol lenne maga az egész test?

20. Azonban nem egy testrészünk van, hanem sok — a test mégis egyetlen egységes egész.

21. Így hát nem mondhatja a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem!”, de a fej sem mondhatja a lábnak: „Nem kellesz!”.

22. Sőt, ellenkezőleg, éppen azokra a részekre van a legnagyobb szükségünk, amelyeket gyengének és kevésbé fontosnak tartunk.

23. Testünknek azokat a részeit gondozzuk nagyobb odafigyeléssel, amelyeket kevésbé értékeseknek tartunk. Különleges figyelemmel törődünk azokkal a tagjainkkal, amelyeket mások nem látnak.

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Első Levele A Korinthusiakhoz 12