fejezetek

  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16

Újszövetség

Pál Első Levele A Korinthusiakhoz 1 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

1. Üdvözlet Páltól és Szószthenésztől, aki Krisztusban a testvérünk. Engem, Pált, Jézus Krisztus arra hívott el, hogy apostola legyek. Igen, ezt Isten így akarta.

2. Szól ez a levél Isten Korinthus városában élő helyi gyülekezetének. Nektek, akik Krisztus Jézus által szentek lettetek. Nektek, akiket arra hívott el, hogy Isten szent népévé legyetek. De más helyeken lévő gyülekezeteknek is szól: mindazoknak, akik segítségül hívják Jézus Krisztus nevét, aki a mi Urunk és az ő Uruk is.

3. Atyánk, az Isten, és Urunk, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet!

Pál hálát ad Istennek

4. Mindig hálát adok Istenemnek értetek! Hálát adok azért a kegyelemért, amelyet Krisztus Jézussal együtt ajándékozott nektek.

5. Mert Jézus által Isten mindennel megáldott benneteket: a beszéd és ismeret minden fajtájával.

6. Ezáltal minden kétséget kizáróan megerősítette mindazt, amit nektek a Krisztusról mondtam.

7. Így tehát minden kegyelmi ajándék megvan közöttetek, és örömmel várjátok Urunk, Jézus Krisztus megjelenését.

8. Isten mindvégig megerősít majd titeket, hogy Urunk, Jézus Krisztus Napján senki ne vádolhasson benneteket.

9. Isten teljesen megbízható, és megtartja ígéreteit! Ő hívott el bennünket, hogy teljes életközösségben éljünk Fiával, Jézus Krisztussal, Urunkkal.

A korinthusi gyülekezet gondjai

10. Testvéreim, Urunk Jézus Krisztus nevében kérlek benneteket, és azt tanácsolom, hogy összhang és egyetértés uralkodjon közöttetek, és abban, amit mondtok! Ne legyen köztetek széthúzás, se pártoskodás, hanem tökéletesen kapcsolódjatok egymáshoz, mind a gondolkodásban, mind a céljaitokban!

11. Ugyanis Khloé családjából jöttek néhányan, és tőlük hallottam, hogy nézeteltérések vannak közöttetek.

12. Arról beszélek, hogy ezt mondjátok: „Én Pált követem”, vagy „Én Apollós csoportjába tartozom”, vagy „Én Kéfáshoz tartozom”, vagy „Én pedig közvetlenül Krisztushoz.”

13. Mit gondoltok, részekre lehet szaggatni Krisztust?! Vagy talán Pált feszítették keresztre, hogy meghaljon értetek? Vagy azért merítkeztetek be, hogy Pál tanítványai legyetek?

14. Hálát adok Istennek, hogy közületek senkit sem merítettem be, csak Kriszpuszt és Gájuszt,

15. hogy senki se mondhassa, hogy az én nevemre merítkezett be.

16. Igaz, még Sztefanász családját is bemerítettem, de rajtuk kívül tényleg nem emlékszem másra, akit bemerítettem volna.

17. Krisztus ugyanis nem azért küldött engem, hogy bemerítsek, hanem azért, hogy az örömhírt elmondjam mindenkinek. De azt se okoskodó szónoklatokkal, nehogy a Krisztus keresztjéről, vagyis a haláláról szóló üzenet elveszítse az erejét.

Isten hatalma és bölcsessége Krisztusban rejlik

18. Mert akik a vesztükbe rohannak, azok a keresztről szóló üzenetet bolondságnak tartják. Számunkra azonban, akiket az Úr megment, ez az üzenet Isten erejét jelenti.

19. Ugyanis ezt mondja az Írás:„A bölcsek bölcsességét semmivé teszem,az értelmesek értelmét pedig félredobom.” Ézs 29:14

20. Mire jut itt a „bölcs”? Mit akar az írástudó, vagy a divatos filozófus? Hiszen Isten már e korszak minden bölcsességéről bebizonyította, hogy bolondság!

21. A bölcs Isten úgy határozott, hogy a világ a saját bölcsessége által ne legyen képes őt megismerni. Ezért Isten abban leli örömét, hogy a bolondságnak látszó örömhír üzenetével menti meg azokat, akik ezt hittel elfogadják.

22. A zsidók csodás jeleket kívánnak, a görögök meg a bölcsességet keresik.

23. Mi azonban egyedül Krisztusról beszélünk, akit keresztre feszítettek és meghalt. Ő a zsidók számára botrány, a nem zsidók számára pedig ez az egész bolondságnak tűnik.

24. Krisztus azonban minden meghívott számára — akár zsidók, akár nem zsidók — Istentől származó erő és bölcsesség.

25. Mert Isten tettei, amelyeket az emberek bolondságnak tartanak, bölcsebbek minden emberi bölcsességnél! Ha Isten gyengének látszik, még akkor is erősebb minden embernél!

26. Testvéreim, amikor Isten elhívott benneteket, nem sokan voltak köztetek bölcsek, hatalmasok, vagy előkelő származásúak az emberek megítélése szerint. Gondolkozzatok el ezen!

27. Mert Isten azokat választotta, amiket ez a világ bolondságnak tart, hogy ezáltal megszégyenítse a bölcseket. Azokat választotta, akiket a világ gyengének tekint, hogy megszégyenítse azokat, akiket erőseknek tartanak.

28. Bizony, a világ értéktelen dolgait választotta, amelyeket mások megvetnek, és semmibe vesznek, hogy semmivé tegye azokat, amiket mások sokra tartanak.

29. Mindezt pedig azért tette, hogy Isten előtt senki ne dicsekedhessen!

30. Isten tett benneteket Krisztus részeivé. Így lett Krisztus a bölcsességünk, és Isten Krisztusban fogadott el minket. Benne választott külön minket Isten a maga számára, és Krisztus szabadított meg a bűn uralmától.

31. Amint az Írás mondja: „Aki dicsekszik, csakis az Úrral dicsekedjék!”