fejezetek

  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21

Újszövetség

János Evangéliuma 16 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

1. Mindezt azért mondom nektek, hogy ne veszítsétek el a hiteteket.

2. Mert ki fognak zárni titeket a zsinagóga közösségéből. Sőt, egyeseket meg is ölnek közületek! Akik pedig megölnek benneteket, azt fogják hinni, hogy ezzel Istennek tetsző szolgálatot végeztek.

3. Azért teszik ezt, mert sem az Atyát nem ismerik, sem engem.

4. Látjátok, előre megmondtam nektek! Tehát, amikor majd bekövetkeznek, emlékezzetek rá, hogy figyelmeztettelek titeket.”„Korábban azért nem beszéltem ezekről, mert veletek voltam.

A Szent Szellem munkája

5. De most visszatérek ahhoz, aki elküldött engem. Egyikőtök sem kérdezi: »Hová mész?«

6. Most szomorúak vagytok a miatt, amit mondtam.

7. De az az igazság, hogy mégis jobb nektek, ha elmegyek! Hogy miért? Mert ha elmegyek, elküldöm hozzátok a Segítőt. Ha nem mennék el, akkor ő sem jönne el hozzátok.

8. Amikor pedig eljön a Szent Szellem, nyilvánvaló módon meg fogja mutatni az egész világnak, és bebizonyítja az embereknek, hogy mi a bűn, mi az igazságosság, és mi az ítélet.

9. Be fogja bizonyítani az embereknek, hogy bűn, ha nem hisznek bennem.

10. Bebizonyítja, hogy Isten igazságos ítélete az, hogy én visszatérek az Atyához, és nem láttok többé.

11. Be fogja bizonyítani, hogy ennek a világnak a fejedelmét elítélték, és az ítéletet már ki is mondták fölötte.

12. Még sok mondanivalóm lenne, de most még nem tudnátok elviselni.

13. De majd eljön az Igazság Szelleme, és ő el fog vezetni titeket a teljes igazságra, és bevezet benneteket minden igazságba. Mert ő nem saját magától beszél, hanem azt mondja, amit hall. Előre meg fogja mondani nektek azokat a dolgokat, amik majd később történnek.

14. Ő engem fog dicsőíteni, mert abból vesz, ami az enyém, és megmutatja nektek. Minden, ami az Atyáé, az enyém is.

15. Ezért mondom, hogy a Szent Szellem az enyémből vesz, és megmutatja nektek.”

A szomorúság örömre fordul

16. „Még egy kis idő, és nem láttok engem, de azután majd hamarosan ismét megláttok.”

17. Ekkor a tanítványok közül néhányan ezt kérdezték egymástól: „Mit jelent ez: »Még egy kis idő, és nem láttok engem, de azután hamarosan megláttok«, és az, hogy: »Mert én az Atyához megyek?«”

18. Meg ez: „Mit jelent az, hogy kis idő? Nem értjük, miről beszél.”

19. Jézus tudta, hogy meg akarják kérdezni, ezért ő kérdezte meg tőlük: „Arról beszélgettek, hogy mit jelent, amit mondtam: »Még egy kis idő, és nem láttok engem, de azután hamarosan megláttok?«

20. Igazán mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, de a hitetlenek örülnek. Szomorúak lesztek, de szomorúságotok örömre változik.

21. Amikor az asszony megszüli gyermekét, szenved, mert eljött a szülés ideje. De miután megszülte a gyermekét, elfelejti minden szenvedését, mert a gyermeknek örül, aki világra jött.

22. Ehhez hasonlóan most ti is szomorúak vagytok. De mikor újra meglátlak titeket, örülni fogtok, és ezt az örömöt már senki el nem veheti tőletek!

23. Azon a napon nem kérdeztek majd tőlem semmit. Igazán mondom nektek: bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek!

24. Eddig még semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.”

Én már legyőztem a világot

25. „Ezeket a dolgokat példázatokban mondtam nektek. De eljön az idő, amikor már nem példázatokban szólok hozzátok, hanem nyíltan beszélek nektek az Atyáról.

26. Azon a napon, ha az én nevemben kértek valamit az Atyától, nem lesz rá szükség, hogy én kérjem az Atyát értetek.

27. Hiszen maga az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettek engem, és elhittétek, hogy én Istentől jöttem.

28. Igen, én az Atyától jöttem ebbe a világba, de most elhagyom ezt a világot, és visszamegyek az Atyához.”

29. A tanítványok ekkor azt mondták: „Látod, most valóban nyíltan beszélsz, és nem példázatokban!

30. Most már látjuk, hogy mindent tudsz! Te hamarabb tudsz válaszolni a kérdésünkre, mint hogy megkérdeztünk volna! Ezért hisszük, hogy valóban Istentől jöttél.”

31. Jézus így válaszolt: „Most hiszitek?

32. Figyeljetek rám! Hamarosan eljön az idő, sőt, már itt is van, amikor mindannyian szétszóródtok, ki-ki hazatér a maga otthonába, és engem egyedül hagytok. De mégsem leszek egyedül, mert Atyám velem van.

33. Ezt azért mondom nektek, hogy teljes békességetek és bizalmatok legyen bennem. Ezen a világon próbatételek, nehéz időszakok és szenvedések várnak rátok, de legyetek bátrak: én már legyőztem a világot.”