Újszövetség

Jakab Levele 4:2-9 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

2. Nagyon kívántok megszerezni bizonyos dolgokat, de nem kapjátok meg. Ezért gyilkoltok, irigykedtek másokra, és mégsem tudjátok megszerezni, amit szeretnétek. Veszekedtek és harcoltok, mégsem kapjátok meg, amit akartok, mert nem kéritek.

3. Vagy ha kéritek is, mégsem kapjátok meg, mert nem helyes indulattal kéritek. Hiszen csak arra kellene, hogy önző módon magatok élvezzétek.

4. Olyanok vagytok Isten iránt, mint a férjéhez hűtlen, házasságtörő asszony! Hát nem tudjátok, hogy a világot szeretni annyi, mint Istent gyűlölni?! Ha valaki a világ barátja akar lenni, Isten ellensége lesz.

5. Vagy azt gondoljátok, az Írás csak üres beszéd?! Pedig az Írás azt mondja, hogy a Szent Szellem féltékeny és erős szeretettel kíván bennünket, hogy csakis az övéi legyünk. Isten maga adta a Szent Szellemet, hogy bennünk éljen.

6. Isten azonban egyre nagyobb kegyelmet ad nekünk. Ezért mondja az Írás: „Isten ellenáll a büszkéknek, de kegyelmet ad az alázatosnak.”

7. Adjátok hát oda magatokat Istennek, és engedelmeskedjetek neki! Ugyanakkor álljatok ellen a Sátánnak, és ő el fog szaladni tőletek!

8. Jöjjetek közel Istenhez, és ő is közeledni fog hozzátok! Ti bűnösök, takarítsátok ki a bűnöket az életetekből! Tisztítsátok meg a szíveteket, és ne próbáljátok többé Istent is, meg a világot is követni!

9. Ahogyan Istenhez közeledtek, szomorkodjatok, bánjátok meg a bűneiteket, és sírjatok! Nevetés helyett sírjatok, öröm helyett szomorkodjatok!

Olvassa el a teljes fejezetet Jakab Levele 4