Újszövetség

Az Apostolok Cselekedetei 4:1-9 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

1. Péter és János még beszéltek, amikor odaértek hozzájuk a papok, a templomőrség kapitánya, meg néhány szadduceus.

2. Nagyon haragudtak rájuk, mert azt tanították a népnek, hogy a halottak fel fognak támadni a halálból Jézus által.

3. Ezért Pétert és Jánost letartóztatták, és mivel már este volt, másnapig börtönbe zárták őket.

4. Azok közül, akik hallgatták az apostolokat, sokan hittek, úgyhogy a Jézusban hívő férfiak száma körülbelül ötezerre nőtt.

5. A következő napon azután összegyűltek Jeruzsálemben az idős zsidó vezetők, és a Törvény tanítói.

6. Ott volt Annás, a főpap, meg Kajafás, János, Sándor, és a főpapi családok minden férfi tagja.

7. Maguk elé állították az apostolokat, és azt kérdezték tőlük: „Miféle erővel, vagy kinek a nevében tettétek ezt?”

8. Akkor Pétert a Szent Szellem betöltötte, és így válaszolt: „Népünk vezetői!

9. Arról a jó cselekedetről kérdeztek bennünket, amit ezzel a béna emberrel tettünk? Azt kérdezitek, hogyan gyógyult meg?

Olvassa el a teljes fejezetet Az Apostolok Cselekedetei 4