Újszövetség

Az Apostolok Cselekedetei 16:19-34 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

19. A rabszolgalány gazdái megértették, hogy többé nem tudnak pénzt keresni a leány segítségével. Ezért megfogták Pált és Szilászt, és a piactérre hurcolták őket a város vezetői elé.

20. Amikor oda értek, ezt mondták: „Ezek a férfiak zsidók, és megzavarják városunkat.

21. Olyan szokásokat tanítanak, amelyeket nekünk nem szabad elfogadnunk, vagy követnünk, mert római polgárok vagyunk.”

22. Velük együtt az összegyűlt sokaság is vádolta Pált és Szilászt. A város vezetői pedig letépték róluk a ruhát, és megparancsolták, hogy botokkal verjék meg őket.

23. Így Pált és Szilászt sok botütéssel megverték, majd börtönbe zárták. Megparancsolták a börtönőrnek, hogy szigorúan őrizze őket.

24. Ezért a börtönőr bevitte őket a börtön belsejébe, és még a lábukat is megkötözte.

25. A börtönben az éjszaka közepén Pál és Szilász imádkoztak, és dicséreteket énekeltek Istennek, a többi fogoly pedig hallgatta őket.

26. Hirtelen erős földrengés támadt, még a börtön alapja is beleremegett. A börtön minden ajtaja azonnal kinyílt, és a foglyokról leestek a láncok.

27. A börtönőr felébredt, és látta, hogy a börtönajtók nyitva vannak. Ekkor a kardjával meg akarta ölni magát, mert azt hitte, hogy a foglyok megszöktek.

28. De Pál hangosan odakiáltott neki: „Ne öld meg magad, mert mindannyian itt vagyunk!”

29. Az őr ekkor szólt, hogy hozzanak valami világító eszközt, majd berohant a börtönbe. Remegett a félelemtől, és Pál meg Szilász lába elé borult.

30. Azután kivezette őket, és azt kérdezte: „Uraim, mit tegyek, hogy megmeneküljek?”

31. Pálék így válaszoltak: „Higgy az Úr Jézusban, és megmenekülsz, te is, meg a családod is.”

32. Elmondták az Úr üzenetét a börtönőrnek és mindazoknak, akik a házában voltak.

33. Ő pedig még akkor éjjel kimosta Pál és Szilász sebeit, és egész családjával együtt bemerítkezett.

34. Ezután behívta őket a házába, enni adott nekik, és egész családjával együtt nagyon örült annak, hogy most már ők is hittek Istenben.

Olvassa el a teljes fejezetet Az Apostolok Cselekedetei 16