fejezetek

  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28

Újszövetség

Az Apostolok Cselekedetei 15 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

Az apostolok jeruzsálemi tanácskozása

1. Ezután néhány férfi érkezett Júdeából a szíriai Antiókhia városába, akik így tanították a testvéreket: „Csak akkor menekülhettek meg, ha Mózes Törvénye szerint körülmetélkedtek.”

2. De Pál és Barnabás nem értett egyet velük, így nagy vita támadt közöttük. Végül elhatározták, hogy Jeruzsálembe küldik Pált, Barnabást és még néhány testvért az apostolokhoz és a jeruzsálemi gyülekezet vezetőihez, hogy beszéljék meg velük ezt a kérdést.

3. Az antiókhiai gyülekezet tehát útnak indította ezeket a testvéreket, akik áthaladtak Fönícián és Samárián. Útközben az ottani testvéreknek is beszéltek arról, hogy a nem zsidók is az igaz Istenhez fordultak. Ennek az összes testvér nagyon megörült.

4. Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, az egész helyi gyülekezet, annak vezetői, és az apostolok szívesen fogadták őket. Pál, Barnabás és a többiek elmondták, amit Isten velük tett.

5. Néhány jeruzsálemi hívő, akik a farizeusok csoportjához tartoztak, ekkor felállt, és azt mondta: „A nem zsidókat is körül kell metélni, és meg kell nekik parancsolni, hogy tartsák meg Mózes Törvényét!”

6. Ezért az apostolok és a jeruzsálemi gyülekezet vezetői összegyűltek, hogy megbeszéljék ezt a kérdést.

7. Hosszú vita után Péter felállt, és azt mondta: „Testvéreim, tudjátok, hogyan kezdődött ez a dolog. Isten engem választott ki közületek, hogy a nem zsidók tőlem hallják az örömhírt. Meg is hallották, és hittek is.

8. Isten tudja, mi van az emberek szívében, és elfogadta ezeket a nem zsidókat. Ezt azzal bizonyította, hogy nekik is ugyanúgy adta a Szent Szellemet, mint nekünk.

9. Semmi különbséget nem tett közöttük és közöttünk. Mivel a nem zsidók is hittek benne, ezért Isten megtisztította az ő szívüket is.

10. Akkor miért teszitek próbára Isten türelmét? Miért akartok ilyen nehéz terhet tenni Jézus nem zsidó tanítványainak vállára? Hiszen ezt a terhet sem az őseink, sem mi nem bírtuk el!

11. Hisszük, hogy mi, akik zsidók vagyunk, az Úr Jézus kegyelme alapján menekülhetünk meg. De hisszük, hogy ugyanígy megmenekülhetnek a nem zsidók is.”

12. Ekkor az egész csoport lecsendesedett. Majd meghallgatták Pált és Barnabást, akik elmondták mindazokat a jeleket és csodákat, amiket Isten tett rajtuk keresztül a nem zsidók között.

13. Amikor befejezték, Jakab szólalt meg: „Figyeljetek rám, testvéreim!

14. Simon Péter elmondta, hogyan mutatta meg Isten, hogy szereti a nem zsidókat is. Most először történt meg, hogy Isten a nem zsidók közül is magához fogadott embereket, hogy saját népévé legyenek.

15. A próféták üzenete is erről szól:

16. »Azután majd visszatérek,és újjáépítem Dávid összedőlt sátorát.Újra fölépítem romjaiból, és helyreállítom,

17. hogy az Izráelen kívüli népek is keressék az Urat,minden nem zsidó is, aki az én nevemet viseli.Így szól az Úr, aki meg is teszi mindazt, Ám 9:11-12

18. amit öröktől fogva elhatározott és megmondott.«

19. Ezért én azt tanácsolom, hogy ne zavarjuk meg azokat a nem zsidó testvéreket, akik Istenhez jönnek.

20. Inkább írjunk nekik levelet, és mondjuk meg, hogyne egyenek olyan ételt, amit a bálványoknak ajánlottak fel,ne kövessenek el semmilyen szexuális bűnt,ne egyenek megfulladt állatok húsából készült ételt,se olyan húst, amelyben benne maradt a vér.

21. Ne tegyenek semmi ilyet, mert minden városban vannak zsidók, akik Mózes Törvényét tanítják, és minden szombaton felolvassák a Törvényt a zsinagógákban.”

Az apostolok levele a nem zsidó hívőkhöz

22. Ekkor az apostolok és a jeruzsálemi gyülekezet vezetői az egész gyülekezettel együtt elhatározták, hogy néhány testvért Pállal és Barnabással elküldenek a szíriai Antiókhiába. Kiválasztották maguk közül Júdást, akit Barsabbásnak is neveztek és Szilászt, akik vezetők voltak a testvérek között.

23. Írtak egy levelet is, amelyet a küldöttek magukkal vittek. Ez állt a levélben:„Mi, az apostolok, és a jeruzsálemi gyülekezet vezetői, a ti testvéreitek, üdvözletünket küldjük nem zsidó származású testvéreinknek, akik a szíriai Antiókhia városában, Szíria és Cilicia tartományában élnek.

24. Megtudtuk, hogy hozzátok ment közülünk néhány férfi, és olyan dolgokat mondtak, amelyekkel megzavartak és nyugtalanítottak benneteket. De nem mi küldtük őket.

25. Ezért egy akarattal elhatároztuk, hogy kiválasztunk néhány férfit, és elküldjük őket hozzátok: együtt mennek szeretett Pál és Barnabás testvérünkkel,

26. akik életüket is odaadták Urunk, Jézus Krisztusért.

27. Elküldjük tehát hozzátok Júdást és Szilászt, akik majd személyesen is elmondják nektek ugyanezt.

28. A Szent Szellem úgy látja jónak, és mi is egyetértünk vele, hogy ne terheljünk benneteket semmi mással, csak ezeket a dolgokat tartsátok be:

29. ne egyetek olyan ételt, amit a bálványoknak ajánlottak fel,ne egyetek megfulladt állatok húsából készült ételt,se olyan húst, amelyben benne maradt a vér, ésne kövessetek el semmilyen szexuális bűnt,

30. Ezzel útnak indították Barnabást, Pált, Júdást és Szilászt. Ők pedig elmentek a szíriai Antiókhiába, összehívták a gyülekezetet, és átadták a levelet.

31. Amikor az antiókhiai testvérek ezt elolvasták, nagyon megörültek, és a levél megerősítette őket.

32. Júdás és Szilász, akik mindketten próféták voltak, sokáig beszélgettek a testvérekkel, bátorították és erősítették őket.

33. Egy ideig még velük maradtak, majd miután az aniókhiai testvérek békességgel elbocsátották őket, visszatértek Jeruzsálembe azokhoz, akik elküldték őket.

35. Pál és Barnabás egy ideig még a szíriai Antiókhiában maradtak. Sok más testvérrel együtt tanították az Úr beszédét, és hirdették az örömhírt.

Pál és Barnabás különválnak

36. Néhány nap múlva Pál azt mondta Barnabásnak: „Sok városban hirdettük az Úr üzenetét. Most menjünk vissza ezekbe a városokba, és látogassuk meg a testvéreket! Nézzük meg, hogy vannak!”

37. Barnabás azt akarta, hogy vigyék magukkal Jánost is, akit Márknak is hívtak.

38. Az első útjukon azonban János Márk Pamfiliában visszafordult, és nem folytatta velük együtt a munkát. Emiatt Pál nem akarta őt magával vinni.

39. Pál és Barnabás ezen sokat vitatkoztak, de nem tudtak megegyezni, ezért elváltak egymástól. Barnabás maga mellé vette Márkot, és Ciprus szigetére hajózott.

40. Pál pedig Szilászt választotta útitársnak. Akkor a testvérek az Úr kegyelmére bízták Pált, ő pedig Szilásszal együtt elindult.

41. Végigjárta Szíriát és Ciliciát, és erősítette a helyi gyülekezeteket.