Újszövetség

Az Apostolok Cselekedetei 11:6-19 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

6. Belenéztem, és mindenféle állatot láttam benne. Voltak ott mindenféle vadállatok, négylábúak, földön csúszó állatok és madarak is.

7. Majd egy hangot hallottam, amely ezt mondta: »Kelj fel, Péter, vágd le őket, és egyél belőlük!«

8. Mire én azt válaszoltam: Soha nem tennék ilyet, Uram! Nem ettem én soha olyat, amit nekünk nem szabad megennünk, vagy ami nem »tiszta«!

9. Ekkor másodszor is megszólalt a hang a Mennyből: Isten ezeket »tisztává« tette, ezért ne tekintsd szentségtelennek!

10. Ez összesen háromszor történt meg, majd az egész felemelkedett az égbe.

11. Ebben a pillanatban három férfi érkezett a házhoz, ahol vendég voltam. Cézáreából jöttek értem.

12. A Szent Szellem azt mondta, hogy nyugodtan menjek velük. Ez a hat testvér is velem jött Cézáreába. Amikor megérkeztünk annak a férfinak a házába,

13. ő elmondta, hogy egy angyalt látott. Az angyal a házában állt, és azt mondta neki: »Küldj embereket Joppéba, és hívasd el Simont, akit Péternek is hívnak!

14. Ő majd elmondja neked azokat, amik által megmenekülsz te is, és egész családod is«.

15. Amikor beszélni kezdtem hozzájuk, rájuk is leszállt a Szent Szellem, éppen úgy, ahogyan először ránk.

16. Ekkor visszaemlékeztem arra, amit az Úr mondott: »János vízbe merített be, de ti Szent Szellembe fogtok bemerítkezni.«

17. Isten nekik is ugyanazt az ajándékot adta, mint nekünk, amikor hittünk az Úr Jézus Krisztusban. Akkor hogyan állhattam volna Isten útjába?!”

18. Ezt hallva a zsidó hívők nem vitatkoztak tovább, hanem dicsérték Istent. Azt mondták: „Ezek szerint Isten a nem zsidóknak is megadta, hogy megváltozzon a gondolkodásuk és az életük, és hogy örök életük legyen!”

19. Miután Istvánt megölték, a hitetlenek a hívők ellen támadtak, és üldözték őket. Ezért a hívők minden irányba elmenekültek Jeruzsálemből. Eljutottak egészen Föníciáig, Ciprusig és a szíriai Antiókhia városába. Mindenhol hirdették az örömhírt, de csak a zsidóknak.

Olvassa el a teljes fejezetet Az Apostolok Cselekedetei 11