1. A Régi Szövetségben sok szabály és előírás volt az istentiszteletről és annak helyéről,
2. a Szent Sátorról, amelyet emberek építettek. Ennek első részében volt a hétágú mécses-tartó, és az Istennek felajánlott szent kenyerek asztala. Ezt a helyet Szentélynek nevezték.
3. A második függöny mögött volt a Szentek Szentje.
4. Ebben volt az arany Füstölő-oltár, és a Szövetség Ládája, amelyet mindenhol arany borított. A ládában volt egy aranykorsó, ebben manna; meg Áron botja, amely egyszer kivirágzott; és a Szövetség kőtáblái.
5. A láda fölött pedig a dicsőséges kérubok, akik beárnyékolták a kegyelem helyét. De most nincs arra idő, hogy ezekről részletesen beszéljünk.
6. A Szent Sátorban úgy volt minden elrendezve, ahogy az előbb elmondtam. A papok naponta bementek az első sátorba, hogy ott imádják Istent, és papi szolgálatukat elvégezzék.
7. A második sátorba azonban egyedül a főpap mehetett be, ő is csak évente egyszer. Akkor is csak úgy, ha vért vitt magával. Ezt a vért a saját bűneiért és a nép bűneiért kellett bevinnie, hogy felajánlja Istennek. De csak azokért a bűnökért, amelyeket az emberek úgy követtek el, hogy nem tudták, hogy bűn az, amit tesznek.
8. Ezzel pedig azt mutatja meg a Szent Szellem, hogy amíg az első sátor áll, addig nem lehet a Szentek Szentjébe bemenni.
9. Ez a példa a mi korunkra is vonatkozik. Azt jelenti, hogy az Istennek felajánlott ajándékok és áldozatok nem tudták szellemileg tökéletessé tenni azt, aki az áldozatot bemutatta.
10. Hiszen ezekben a szertartásokban csak ételek, italok, különböző mosakodások, meg egyéb külső dolgok szerepeltek. Ezek csak kívülről érintik az ember testét, de nem változtatják meg a szívét. Isten arra az időre adta ezeket az embereknek, amíg el nem jött a helyreállítás ideje.
11. Ez az idő pedig most van, hiszen a Főpapunk, Krisztus már eljött. Ő azoknak a jó dolgoknak a Főpapja, amelyek már elérkeztek hozzánk, és amelyek még csak ezután fognak eljönni. De nem földi sátorban végzi a papi szolgálatot, mint azok a papok a régi időkben. Jobb és tökéletesebb sátorban szolgál, amelyet nem emberek építettek, és nem tartozik a teremtett világhoz.
12. Krisztus nem a kecskék, vagy borjak vérét vitte, hanem a saját vérét, amikor a Mennyben bement a Szentek Szentjébe. Csak egyszer ment be, de örökre ott is marad — és ezzel örökre biztosította számunkra a megmenekülést.
13. A régi időkben a kecskék és a borjak vérét és a tehén hamuját rászórták az emberekre. Így tették őket „tisztává”, de csak külsőleg.
14. Krisztus vére azonban sokkal-sokkal többre képes! Megtisztítja lelkiismeretünket a halott tettektől, hogy azután az élő Istent szolgálhassuk. Hiszen Jézus Krisztus tökéletes áldozatként ajánlotta fel magát Istennek az örökkévaló Szellem által.
15. Krisztus Új Szövetséget kötött velünk. Mert azért halt meg, hogy az embereket megszabadítsa a bűnöktől, amelyeket a Régi Szövetség idején követtek el. És azért is, hogy azok, akiket Isten elhívott, megkapják örökkévaló örökségüket, amelyet Isten ígért nekik.
16-17. Mielőtt valaki meghal, végrendeletet készít, amely azonban csak a halála után lesz érvényes. Amíg él, addig a végrendelete nem lép életbe. Ezért meg kell bizonyosodni arról, hogy a végrendelkező valóban meghalt-e.
18. Hasonló a helyzet itt is. Ezért nem volt érvényes a Régi Szövetség sem a vér, vagyis halál nélkül.
19. Mózes előbb az egész népnek elmondta a Törvény minden rendelkezését. Azután vette a borjak és kecskék vérét, meg vizet, vörös gyapjút és izsópot, és ráhintette a vért a Törvény könyvére és az egész népre.
20. Azt mondta: „Ez a vér teszi érvényessé a Szövetséget, amelyet Isten parancsolt nektek.”
21. Ugyanígy vérrel hintette be a Szent Sátrat, és azokat az dolgokat, amelyeket a papok használtak.
22. A Törvény parancsai szerint szinte mindent vérrel kell „megtisztítani”, és a vér kiontása nélkül nincs lehetőség a bűnök megbocsátására.
23. A Szent Sátor és a régi szertartások csupán hasonlítanak azokra a valódi dolgokra, amelyek a Mennyben vannak. A Földön azokra az áldozatokra volt szükség, amelyekről az előbb beszéltünk, hogy megtisztítsák a földi dolgokat. De a valóságos mennyei dolgok ennél különb áldozatot kívánnak.
24. Ezért Krisztus nem a földi, emberek által készített Szent Sátorba ment be, hanem egyenesen a Mennybe. A földi Szent Sátor ugyanis csak a másolata az igazinak, amely a Mennyben van. Jézus Krisztus azért ment fel a Mennybe, hogy ott most a mi érdekünkben jelenjen meg Isten előtt.
25. De nem azért ment be, hogy újra meg újra feláldozza magát. A földi főpapnak valóban minden évben újra meg újra be kellett vinnie a vért a Szentek Szentjébe. Nem a saját vérét vitte, hanem az áldozati állatokét.
26. Ha Krisztus is földi főpap lenne, neki is már sokszor fel kellett volna áldoznia magát a világ teremtése óta. De csak egyetlen egyszer jelent meg, amikor az idő már a vége felé közeledett, hogy önmagát feláldozza. Ez az egyetlen áldozat viszont egyszer és mindenkorra elegendő, mert amikor Jézus Krisztus saját magát feláldozta, akkor véglegesen leszámolt a bűnnel.
27. Minden embernek meg kell halnia egyszer, azután pedig ítéletre kerül. Ez egészen biztos.
28. Ugyanígy egészen biztos, hogy Jézus Krisztus is csak egyszer áldozta fel magát, hogy sok ember bűnét elvegye. Amikor pedig majd másodszor is megjelenik, akkor már nem az emberek bűneit hordozza, hanem azért jön, hogy teljes szabadulást hozzon azoknak, akik várva-várják őt.