fejezetek

  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13

Újszövetség

A Zsidókhoz Írt Levél 4 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

1. Istennek az az ígérete, hogy bemehetünk a nyugalmába, még ma is érvényes. Nagyon vigyázzunk tehát, nehogy elmulasszuk ezt a lehetőséget!

2. Hiszen nekünk is ugyanúgy hirdették az örömhírt, mint Izráel népének. De nekik akkor nem használt az üzenet, mert amikor hallották, nem fogadták el, és nem hittek benne.

3. Mi azonban, akik hiszünk, beléphetünk Isten nyugalmába! Isten megmondta:„Ahogy haragomban megesküdtem,ők sohasem fognak bemenni nyugalmamba.” Zsolt 95:11Igen, ezt Isten mondta, pedig ő a világ teremtése óta minden munkáját befejezte!

4. Mert valahol az Írásban ezt mondta a hetedik napról: „A hetedik napon Isten abbahagyta minden munkáját és megpihent.”

5. Az előbbi helyen mégis azt mondja: „Ők sohasem fognak bemenni nyugalmamba!”

6. Máig is érvényes tehát, hogy egyesek be fognak menni Isten nyugalmába, ugyanakkor azok, akik akkor régen hallották az örömhírt, nem léptek be, mert engedetlenek voltak.

7. Ezért Isten újra ad egy lehetőséget, és ezt így nevezi: „ma”. Erről a napról sok idő múltán maga Isten mondta Dávid által azt, amit már az előbb is idéztünk:„Ma, ha meghalljátok Isten hangját,ne makacskodjatok!” Zsolt 95:7-8

8. Mert ha Józsué bevezette volna Izráel népét Isten nyugalma helyére, Isten nem beszélt volna később egy másik napról.

9. Ebből láthatjuk, hogy Isten népét még mindig várja a szombat-napi nyugalom.

10. A teremtéskor Isten befejezte a munkáját, és utána megpihent. Ezért aki belép Isten nyugalmába, az is befejezi a munkáját, abbahagyja erőfeszítéseit, és utána megpihen.

11. Tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik, hogy beléphessünk abba a nyugalomba! Ne kövessük azok példáját, akik nem engedelmeskedtek Istennek!

Isten beszéde élő és hatékony

12. Mert amit Isten kimond, az élő beszéd, erőteljes és hatékony. Isten szava élesebb, mint a legélesebb kétélű kard. Mélyen belénk hatol, egészen addig, ahol a szellem és a lélek közötti határ húzódik. Igen, Isten beszéde behatol a csontjaink találkozásáig, sőt a csontjaink belsejébe is: megítéli és szétválogatja szívünk gondolatait és szándékait.

13. Senki és semmi sem rejtőzhet el Isten tekintete elől! Ő mindent tisztán és világosan lát, tekintete előtt minden és mindenki meztelen. És ő az, akinek egyszer valamennyien számot kell adnunk!

Jézus a Főpapunk, aki által Istenhez jöhetünk

14. Hatalmas Főpapunk maga Jézus, az Isten Fia, aki felment a Mennybe! Ezért bátran valljuk meg, hogy hiszünk Jézusban, és ragaszkodjunk hozzá!

15. Főpapunk megérti gyengeségeinket, hiszen ő is megtapasztalta mindazokat a kísértéseket és próbákat, amelyek az embereket érik. Mindenféle próbán győzelmesen keresztülment, és sohasem vétkezett.

16. Ha pedig Jézus a Főpapunk, akkor bátran és bizalommal menjünk az Atya-Isten kegyelmének Trónjához! Őnála bőségesen megtaláljuk azt a megbocsátást, segítséget és kedvességet, amire éppen most van szükségünk.