fejezetek

  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13

Újszövetség

A Zsidókhoz Írt Levél 11 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

A hit és a hit hősei

1. Hinni pedig azt jelenti, hogy bizonyosak vagyunk abban, amit remélünk. Aki hisz valamiben, az meg van győződve arról, hogy az a dolog valóságosan létezik, annak ellenére, hogy nem látja.

2. Hitük miatt voltak olyan kedvesek Isten számára azok, akik előttünk éltek.

3. Hitünk által értjük meg, hogy a világmindenséget Isten a kimondott szava által teremtette, és hogy a láthatókat a láthatatlan dolgokból hozta elő.

4. Hite által vitt Istennek Ábel jobb áldozatot, mint Kain. Ábel a hite miatt vált Isten számára elfogadhatóvá. Ezt Isten azzal mutatta meg, hogy elfogadta az ajándékait. Bár Ábel már meghalt, a hite által még ma is szól hozzánk!

5. Hite miatt vitte fel Isten a Földről Énókot, aki sohasem találkozott a Halállal. Nem találták sehol Énókot, mert Isten magához emelte. Az Írások azt mondják róla, hogy mielőtt Isten felvitte magához, Énók megbizonyosodott arról, hogy Isten a kedvét leli benne.

6. Mert hit nélkül nem lehet Isten tetszését elnyerni. Aki Istenhez közeledni akar, annak hinnie kell abban, hogy Isten létezik. Sőt, abban is, hogy Isten megjutalmazza azokat, akik keresik őt.

7. Nóét Isten a hite által előre figyelmeztette azokról a dolgokról, amelyeket akkor még nem lehetett látni. Így Nóé tisztelettudó engedelmességgel felépítette a Bárkát, hogy megmentse a családját. Ezzel, és a hite által bizonyította, hogy a világ méltó az ítéletre. Őt magát pedig a hite alapján tekintette Isten elfogadhatónak.

8. Hite által engedelmeskedett Ábrahám, amikor Isten hívta, hogy költözzön más helyre. Ábrahámnak fogalma sem volt róla, hol van az a hely, csak azt tudta, hogy Isten neki ígérte, tehát egyszer valóban az övé lesz.

9. Hite által lakott Ábrahám azon a megígért földön, mintha menekült lett volna egy idegen országban. Sátorban lakott, akárcsak Izsák és Jákób, akiknek Isten ugyanazt az ígéretet tette.

10. Azért tudott így élni, mert hittel várta azt a várost, amelynek alapja szilárd, és amelyet maga Isten tervezett és épített.

11. Sárának addig még nem született gyermeke, és már túl öreg volt ahhoz, hogy szüljön. Ábrahám hite által Sára mégis képessé vált arra, hogy gyermeket foganjon és szüljön. Ez azért történt, mert Ábrahám megbízhatónak tartotta Istent, aki gyermeket ígért neki.

12. Így történt, hogy ettől az egyetlen férfitől, Ábrahámtól — aki akkor már közel volt a halálhoz — olyan sokan származtak, mint égen a csillagok, vagy mint tengerparton a homokszemek.

13. Ezek az emberek mind hitben éltek és haltak meg. De életükben nem kapták meg, amit Isten nekik ígért. Csak távolról látták azokat, és már előre örültek az ígéretek beteljesülésének. Nyíltan elismerték, hogy idegenek, akik csak átutazóban vannak a Földön.

14. Ezzel azt is kifejezték, hogy várják és keresik a saját hazájukat.

15. Mert ha abba az országba kívánkoztak volna vissza, ahonnan eljöttek, bőven lett volna idejük, hogy visszatérjenek.

16. De ők sokkal jobbat kívántak: olyan ország után vágyakoztak, amely a Mennyben van. Ezért Isten sem szégyelli, hogy Istenüknek nevezzék, és valóban elkészítette számukra azt a mennyei várost!

17-18. Ábrahámot a hite tette képessé arra, hogy feláldozza a fiát, Izsákot. Isten ezzel tette próbára Ábrahámot, hiszen azt mondta neki: „Izsákon keresztül fognak származni az utódaid.” Isten valóban ezt ígérte Ábrahámnak, aki ennek ellenére mégis kész volt, hogy egyetlen fiát feláldozza.

19. Ugyanis hitte, hogy Isten még a halálból is fel tudja támasztani Izsákot. Amikor Isten megfogta Ábrahám kezét, és nem engedte, hogy a fiát feláldozza, az valóban olyan volt, mintha Izsák feltámadt volna.

20. Izsák is a hite által nézett a messze jövőbe, és áldotta meg a fiait, Jákóbot és Ézsaut.

21. A haldokló Jákób is hittel áldotta meg József mindkét fiát, és botja végére támaszkodva imádkozott.

22. Élete végén József is hittel beszélt arról, hogy Izráel népe majd egyszer ki fog menni Egyiptomból, és arról is rendelkezett, hogy akkor majd hová temessék el a csontjait.

23. Hitük által bátorodtak fel Mózes szülei, hogy újszülött fiukat három hónapos koráig rejtegessék. Hiszen látták, milyen gyönyörű a kis Mózes, és nem féltek a király parancsának ellene szegülni.

24. Amikor Mózes felnőtt, hite által utasította vissza, hogy a fáraó leánya fiának tekintsék.

25. Inkább akart együtt szenvedni Isten népével, mint a bűnös élet pillanatnyi örömeit élvezni.

26. Úgy tartotta, hogy a Krisztusért szenvedni többet ér, mint Egyiptom összes kincse. Mert Mózes hit által arra a jutalomra tekintett, amelyet Istentől várt.

27. Hitére támaszkodva otthagyta Egyiptomot, és nem félt a király haragjától. Ingadozás nélkül kitartott, mert Istenre nézett, aki láthatatlan.

28. Mózes hittel készítette el a pászkabárányt, és kente be az ajtófélfákat vérrel. Azért tette ezt, hogy a Pusztító hozzá ne nyúlhasson Izráel elsőszülött fiaihoz.

29. Hit által tudott az egész nép átmenni a Vörös-tengeren, amikor Mózes vezette őket. Úgy mentek át a tengeren, mintha csak a szárazon jártak volna! Amikor pedig az egyiptomiak is megpróbálták ugyanezt, mind belefulladtak a tengerbe.

30. Izráel népének hite által dőlt le Jerikó városának fala, miután hét napon keresztül körüljárták.

31. Hite miatt menekült meg Ráháb, a prostituált: nem ölték meg, mint a többi engedetlent. Ráháb ugyanis jó szívvel befogadta házába az izráeli kémeket.

32. Szükség van-e még további példákra? Nincs elég idő, hogy Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról is beszéljek.

33. Nekik valóban erős hitük volt! Hitük által országokat hódítottak meg, hit által igazságosan uralkodtak, hit által megkapták Isten ígéreteit, hit által bezárták az oroszlánok száját,

34. hit által eloltották a dühöngő tüzet, hit által megmenekültek a kard általi haláltól, hit által felerősödtek a gyengeségből, hit által hősökké lettek a csatában és megfutamították az ellenséges seregeket.

35. Asszonyok hit által visszakapták halottaikat, akik újra életre keltek. Másokat megkínoztak, mégis visszautasították a szabadulást, hogy majd jobb feltámadásban legyen részük.

36. Egyeseket kigúnyoltak és megkorbácsoltak, másokat megbilincseltek és börtönbe zártak.

37. Voltak, akiket kövekkel dobáltak halálra, másokat kettéfűrészeltek, vagy karddal öltek meg. Egyesek közülük csupán báránybőr, vagy kecskebőr ruhát viseltek, bujdostak, és szegénységben éltek. A többiek gonoszul bántak velük és elnyomták őket.

38. Pusztákon és a hegyek között bujdostak, barlangokban és földbe vájt odúkban rejtőztek. Őket nem érdemelte meg a világ!

39. Bár mind híresek voltak a hitük miatt, mindeddig még nem kapták meg az ígéretet.

40. Nem kapták meg, mert Isten valami jobbat tervezett a számunkra. Csak velünk együtt fogják elérni a tökéletességet.