Újszövetség

A Jelenések Könyve 20:1-10 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

1. Ezután ismét láttam: egy angyal szállt le a Mennyből. Kezében tartotta a feneketlen mélység kulcsát és egy nagy láncot.

2. Foglyul ejtette a Sárkányt, azt a Régi Kígyót, aki az Ördög vagy más néven a Sátán, és megkötözte a lánccal ezer évre.

3. Azután ledobta a feneketlen mélységbe, a lejáratot pedig bezárta és lepecsételte. Azért tette ezt, hogy a Sárkány ne tudja többé becsapni a népeket, amíg az ezer év le nem telik. Ezer év múlva a Sárkányt egy kis időre még szabadon kell majd engedni.

4-5. Azután trónokat láttam. Akik rajtuk ültek, hatalmat kaptak, hogy ítéljenek. Láttam azoknak az embereknek a lelkeit is, akiket lefejeztek a Jézusról való tanúskodásuk és Isten üzenetének hirdetése miatt. Ezek nem imádták a szörnyeteget, sem annak szobrát, és nem engedték a homlokukra vagy a kezükre tenni a szörnyeteg jelét. Ezek az emberek feltámadtak, és ezer évig együtt uralkodtak Krisztussal. Ez az első feltámadás.A többi halott még nem támad fel, amíg le nem telik az ezer év.

6. Áldottak és szentek, akik részt vesznek az első feltámadásban! Rajtuk nincs hatalma a második halálnak, hanem Isten és Krisztus papjai lesznek, és ezer évig együtt uralkodnak vele.

7. Amikor eltelik az ezer év, kiengedik a Sátánt a börtönéből.

8. Ő pedig kimegy, hogy becsapja a világ összes népeit — Gógot és Magógot. Összegyűjti őket a háborúra, és annyian lesznek, mint a tenger partján a homokszemek.

9. Összegyűlnek, végigvonulnak az egész Földön, bekerítik Isten népének táborát és a várost, amelyet Isten szeret. De a Mennyből tűz száll le, és elpusztítja a Sátán hadseregét.

10. A Sátánt pedig, aki becsapta a népeket, bedobják a tűz-tóba, amelyben kén ég. Így a Sátán is oda kerül a szörnyeteg és a hamis próféta mellé, ahol éjjel-nappal, örökkön-örökké kínozzák őket.

Olvassa el a teljes fejezetet A Jelenések Könyve 20