Újszövetség

Péter Második Levele 1:13-25 Csia Lajos Biblia (CSIA)

13. Ezért övezzétek fel gondolkodásotok csípőjét s aztán józanul, bevégzettekhez illően vessétek reménységeteket abba a kegyelembe, melyet a Krisztus Jézus lelepleződése fog hozni nektek.

14. Engedelmes gyermekekként magatok viseletét ne idomítsátok értelmetlenségetek idejének korábbi vágyaihoz,

15. hanem ahhoz a szenthez képest, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek minden forgolódásotokban.

16. Azért is írták meg: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.”

17. És ha Atyának nevezitek Azt, aki minden egyes embert munkássága szerint személyválogatás nélkül ítél meg, akkor félelemmel forgolódjatok zsellérségetek ideje alatt,

18. abban a tudatban, hogy nem romlandó dolgokon, aranyon, ezüstön váltottak meg titeket atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból,

19. hanem a Krisztusnak, mint egy hibátlan, mocsoktalan báránynak drága vérén,

20. kit a világ megalapítása előtt már kiszemeltek, de csak az idők utólján tettek láthatóvá értetek.

21. Tiértetek, akik rajta keresztül hittetek abban az Istenben, aki őt a halottak közül feltámasztotta és megdicsőítette, hogy ti hiteteket és reménységeteket Istenbe vethessétek.

22. Miután lelketeket az igazságnak való engedelmeskedésen át szent tisztasággal megtisztítottátok arra, hogy a testvéreket képmutatás nélkül kedveljétek, szeressétek egymást szívből, megfeszülten,

23. miután újra születtetek, éspedig nem rothadó magból, hanem az Isten élő és megmaradó beszédén keresztül.

24. „Mert minden hús olyan, mint a fű, annak minden dicsősége olyan, mint a fű virága: elszárad a fű, lehull a virága,

25. de az Úr beszéde pedig örökre megmarad.” Ez az örökké megmaradó beszéd pedig ugyanaz, mint amelyet nektek örömüzenetül hirdettek.

Olvassa el a teljes fejezetet Péter Második Levele 1