14. Mert hiszen ti testvéreim, az Isten Júdeabeli eklézsiáinak a Krisztus Jézusban utánzóivá lettetek, mert ti ugyanúgy szenvedtetek saját törzsetek tagjaitól, ahogy a júdabeliek is szenvedtek a zsidóktól,
15. ugyanazoktól, akik az Urat, Jézust is megölték, a prófétákat is, minket pedig üldöztek, és Istennek sem tetszenek és minden emberrel szemben állanak,
16. akik megakadályoznak minket abban, hogy a nemzeteknek szóljunk, hogy azok megmeneküljenek, és ezzel vétkeik mértékét mindenkorra betöltik. Végül is eljött rájuk a harag.
17. Mi azonban testvéreim, miután egy rövid időre megfosztottak bennünket tőletek – arcra csak, nem szívben – (és árvákká tettek) nagy vágyakozásunkban, csak annál serényebben igyekeztünk meglátni orcátokat.
18. Ezért el akartunk menni hozzátok, – én Pál, egyszer is, kétszer is – de megakadályozott minket a sátán.
19. Pedig hát ki lesz a mi reménységünk, örömünk vagy dicsekvésünk koszorúja, Urunknak, Jézusnak színe előtt az ő megjelenésekor? Vajon nem éppen ti?
20. Hiszen ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.
Olvassa el a teljes fejezetet Pál Második Levele A Tesszalonikaiakhoz 2