Újszövetség

Pál Második Levele A Korintusiakhoz 9:6-18 Csia Lajos Biblia (CSIA)

6. Csak nekem és Barnabásnak nincs jogunk arra, hogy ne dolgozzunk?

7. Ki katonáskodik bármikor is a maga zsoldján? Ki ültet szőlőt, hogy ne ennék annak gyümölcséből? Ki terelget nyájat, hogy ne ennék a nyájnak tejéből?

8. Vajon csak emberi módon mondom ezeket? Vagy a törvény is nem ezt mondja-e?

9. Mózes törvényében ugyanis írva áll: „Ne kösd be a nyomtató ökör száját!” Vajon csak az ökrökre van az Istennek gondja?

10. Vagy talán értünk egyetemlegesen szól? Hiszen értünk írták meg, hogy a szántóvetőnek reménységgel kell szántania, és a cséplő a részesedés reményében csépel.

11. Ha mi nektek szellemieket vetettünk, nagy dolog, ha hús világához tartozókat készülünk aratni?

12. Ha mások részesednek abban a jogban, hogy a tiéteken rendelkezzenek, nem több-e a mi jogunk hozzá? Ha másoknak joguk van, hogy részesedjenek a tiétekben, nincs-e inkább nekünk? De nem éltünk ezzel a jogunkkal, hanem mindent tűrünk, csakhogy a Krisztus evangéliumának ne vessünk akadályt.

13. Nem tudjátok, hogy akik a szent dolgokkal munkálkodnak, a szentélyből származókból esznek? Hogy akik az oltár mellett foglalatoskodnak, az oltárról részt kapnak?

14. Így rendelte az Úr is az örömhír hirdetőinek, hogy az örömhírből éljenek.

15. Én azonban ezek közül eggyel sem éltem. Nem azért írtam ezekről, hogy velem is így történjék, mert jobb meghalnom, minthogy a dicsekvésemet valaki üressé tegye.

16. Azzal, hogy az örömhírt hirdetem, nem dicsekedhetem, mert kényszer ül rajtam, hisz jaj nekem, ha nem fogom az örömhírt szólni.

17. Ha ugyanis önként teszem, jutalmam van érte, ha önkéntelenül, sáfársággal bíztak meg.

18. De hát mi a jutalmam? Hogy mikor az örömhírt hirdetem, ingyenessé tehetem az örömhírt, hogy nem használom azt a jogomat, melyet az örömhír ad.

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Második Levele A Korintusiakhoz 9