1. Mikor hozzátok mentem testvéreim, én sem úgy mentem, hogy túltengő ékesszólással, vagy bölcsességgel hirdettem volna nektek az Isten bizonyságtételét.
2. Eltökéltem ugyanis, hogy semmiről sem fogok tudni köztetek a Krisztus Jézuson kívül, s róla is csak úgy, mint megfeszítettről.
3. Sok erőtelenség, félelem és reszketés vett körül, mikor hozzátok jutottam,
4. beszédemet és igehirdetésemet nem bölcs szavak tették meggyőzőkké, hanem a Szellem és hatalom felmutatása,
5. hogy hitetek ne emberi bölcsességen, hanem Isten hatalmán nyugodjék.
6. Ugyan bölcsességet is szólunk, de a tökéletesek között, azonban nem ennek a korszaknak, nem e korszak fejeinek bölcsességét, akik elvesznek,
7. hanem titokként Istennek bölcsességét, azt az elrejtettet, melyet az Isten korszakokkal ezelőtt különválasztott a mi dicsőségünkre,
8. mely e világ fejei közül senkinek sincs birtokában, senki sem ismerte meg. Hiszen, ha megismerték volna a dicsőség Urát, nem feszítették volna meg.
9. Ellenkezőleg. Amint írva van: „Amit szem nem látott, és fül nem hallott, ami ember szívében fel nem ötlött, azt készítette Isten az őt szeretőknek.”
10. Nekünk tudniillik a Szellem által jelentette ki az Isten. A Szellem ugyanis mindent nyomoz, az Isten mélységeit is.
11. Melyik ember ismeri ugyanis az ember dolgait, hacsak nem az ember szelleme? Ekképp az Isten dolgait senki sem ismeri, csak az Isten Szelleme.
12. Mi pedig nem a világ szellemét kaptuk, hanem az Istenből kiáramló szellemet, hogy tudjuk azt, amivel Isten kegyelme ajándékozott meg bennünket.
13. Amit szólunk is, nem emberi bölcsesség tanította szavakkal szóljuk, szellemi dolgokkal mérve össze a szellemi dolgokat.
14. Lelki ember nem fogadja el Isten Szellemének dolgait, hiszen ostobaság neki. Nem is ismerheti meg, mert szellemileg vizsgálhatók meg.
15. A szellemi ember mindent megvizsgál, ő maga azonban senki vizsgálata alá nem esik.
16. Hát ugyan ki ismerte meg úgy az Úr gondolkodását, hogy taníthatná őt? Bennünk azonban az Úr gondolkodása van.