Újszövetség

Pál Második Levele A Korintusiakhoz 10:11-26 Csia Lajos Biblia (CSIA)

11. De mindezek előképekként estek meg azokkal, ám a mi intésünkre írattak meg, kik a korok végső eseményeinek megyünk eléje.

12. Úgyhogy aki azt véli, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!

13. Csak emberi kísértés fogott elő titeket. Ám hű az Isten, aki nem engedi, hogy azon felül érjen titeket kísértés, amit elviselhettek, sőt a kísértéssel együtt a kijutást (kimenekedést) is megadja, úgyhogy a kísértést elviselhetitek.

14. Éppen ezért szeretteim, meneküljetek a bálványimádástól!

15. Mint okosokhoz szólok hozzátok, ítéljétek meg ti, amit mondok:

16. Az áldás pohara, melyet megáldunk, nem a Krisztus vérének közössége-e, a kenyér, melyet megtörünk, nem a Krisztus testének közössége-e?

17. Mert egy kenyér van, egy test vagyunk sokan. Hiszen mindnyájan egy kenyérből részesedünk.

18. Nézzétek meg a hús szerint való Izráelt. Ugye, hogy azok, akik az áldozatokat eszik, közösségben vannak az áldozati oltárral?

19. Mit mondok ezzel? Hogy a bálványáldozat valami erővel bír?

20. Ellenkezőleg, hogy amit áldoznak, ördögöknek és nem az Istennek áldozzák. Nem akarom, hogy ördögökkel legyetek közösségben.

21. Nem ihattok egyszerre az Úrnak poharából és ördögök poharából. Nem részesedhettek egyszerre az Úr asztaláról és ördögök asztaláról.

22. Vagy felharagítsuk az Urat? Vajon erősebbek vagyunk, mint ő?

23. Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít.

24. Senki se keresse a magáét, hanem a másét.

25. Megehettek mindent, amit a mészárszékben árulnak, s egyáltalán ne nyomozzatok semmi után a lelkiismeretért.

26. Mert az Úré a föld és annak teljessége.

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Második Levele A Korintusiakhoz 10