Újszövetség

Pál Levele Tituszhoz 2:7-20 Csia Lajos Biblia (CSIA)

7. Értsd meg, amit mondok: az Úr mindenben belátást fog neked adni.

8. Tartsd emlékezetedben a Krisztus Jézust, aki a halottak közül feltámadt és Dávid magvából való, ahogy az én örömüzenetem mondja.

9. Ez az örömüzenet szenvedteti el velem a gonoszt, mint egy gonosztevővel egész a bilincsekig. Ám Isten igéje nincs bilincsbe verve,

10. ezért van, hogy mindent állhatatosan eltűrök a kiválogatottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban nyíló menekülést, örök dicsőséggel együtt.

11. Megbízható az ige. Ha ugyanis vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is.

12. Ha állhatatosak vagyunk, vele együtt királyságra fogunk jutni mi is. Ha megtagadjuk őt, ő is megtagad majd minket,

13. ha hitetlenkedünk, ő hű marad, hiszen magát meg nem tagadhatja.

14. Ezekre emlékeztess, Isten előtt tett erős bizonyságtétellel, hogy ne legyenek szócsaták, melyek semmire sem hasznosak, csak a hallgatók felforgatására.

15. Serényen igyekezz arra, hogy kipróbáltan állhass egykor (majd) az Isten elé, olyan munkás gyanánt, akinek nem kell szégyent vallania, aki helyesen hasogatja az igazság beszédét.

16. A közönséges, üres locsogások elől térj ki, hiszen mindig több istentelenségre haladnak előre,

17. beszédjük, mint a rákfene, pusztít maga körül. Közülük való Himenajosz és Filétosz,

18. kik az igazságot elhibázták, mikor azt beszélték, hogy a feltámadás már megtörtént és ezzel felforgatják némelyek hitét.

19. Mindamellett szilárdan áll az isteni alap és ez a pecsétje: „Ismeri az Úr, kik az övéi” és: „Álljon el a hamisságtól mindenki, ki a Krisztus nevét ajkára veszi.”

20. Nagy házban nemcsak arany és ezüst edények vannak, hanem fák és cserepek is és némelyik edény megbecsült, más becstelen célt szolgál.

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Levele Tituszhoz 2