Újszövetség

Pál Levele A Rómaiakhoz 28:23-29 Csia Lajos Biblia (CSIA)

23. Miután egy napot tűztek ki neki, többen lementek hozzá a szállására. Ezeknek azután bizonyságot tett. Kifejtette előttük az Isten királyságát, s Jézus felől reggeltől estig igyekezett meggyőzni őket mind a Mózes törvényéből, mind a prófétákból.

24. Egyesek engedtek szavainak, mások nem hittek neki.

25. Minthogy meghasonlottak egymás között, elváltak Páltól, miután Pál csak egy szót mondott: „Helyesen szólott a Szent Szellem Ézsaiás prófétán keresztül atyáitokhoz,

26. amikor ezt mondta: Eredj népemhez és mondd neki: Jól odahallgattok majd, mégsem látjátok be, jól megnézitek, mégsem fogtok látni,

27. mert háj nőtte be e nép szívét, úgyhogy fülük nehezen hallóvá lett, szemüket álom csukta be, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel belátásra ne jussanak, meg ne térjenek s én meg ne gyógyítsam őket.

28. Ez pedig legyen tudtotokra, hogy az Istennek ez a megmentő hatalma a nemzetekhez küldetett, s ők meg is fogják hallani.”

29. Miután ezt mondta, a zsidók maguk között sokat vitatkozva eltávoztak.

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Levele A Rómaiakhoz 28