13. Egy nap múltán déli szél támadt, úgyhogy másodnap Puteoliba jutottunk,
14. ahol testvéreket találtunk. Ezek kérlelésére hét napig náluk maradtunk és úgy jutottunk el Rómába.
15. Puteoliból hallották meg a római testvérek is dolgainkat és egész Appiusz piacáig és a Három Kocsmáig elibünk jöttek. Amikor Pál meglátta őket, hálát adott az Istennek és bizalmat merített.
16. Amikor Rómába bementünk (a százados átadta a foglyokat a laktanyaparancsnoknak), Pálnak megengedték, hogy az őt őrző katonával együtt saját szállásán maradjon.
17. Három nap múltán magához hívatta az ott lakó zsidók főembereit. Mikor azok összegyűltek, így szólt hozzájuk: „Testvéreim, férfiak, noha semmit sem tettem, ami a népnek vagy az atyai szokásoknak ellenére volna, Jeruzsálemből mégis fogságba adtak a rómaiak kezére.
18. Ezek azután, miután kikérdeztek, el akartak bocsátani engem, mivel semmi halálra méltó vád nem merült fel ellenem.