1. Csak mikor megmenekültünk, akkor tudtuk meg, hogy a szigetet Melittának (Máltának) nevezik.
2. A barbárok nem mindennapi emberszeretetet tanúsítottak irántunk. Mert tüzet gyújtottak, és bennünket mindannyiunkat odafogadtak magukhoz a beálló eső és a hideg miatt.
3. Mikor Pál rengeteg rőzsét gyűjtött össze és azt a tűzre vetette, a hőségtől előbújt egy vipera s kezéhez ragadt.
4. Amikor a barbárok meglátták a kezéről csüngő fenevadat, azt mondták egymás közt: „Ez az ember csak gyilkos lehet, mert az isteni igazságszolgáltatás azután sem hagyta élni, hogy a tengerből megmenekedett.”
5. Ő azonban belerázta az állatot a tűzbe és semmi kárt nem szenvedett.
6. Azok várták, hogy majd megdagad, és hirtelen holtan esik le. Mikor már sokáig várták és látták, hogy semmi rendkívüli nem történik vele, megváltoztatták nézetüket, és istennek mondták őt.
7. Annak a helynek környékén terült el a sziget főemberének, név szerint Publiusznak a birtoka, aki felvette gondunkat és három napon át barátságos indulattal vendégelt minket.
8. Publiusz atyja azonban láztól és vérhastól gyötörve ágynak esett. Pál bement hozzá, imádkozott, kezét rávetette és meggyógyította.
9. Ennek megtörténte után a szigeten levő többi elerőtlenült is eljött, és meggyógyultak.
10. Mikor azután elutaztunk, nagy megtiszteltetésekben részesítettek minket s gondoskodtak szükségleteinkről.
11. Három hónap elmúltával egy hajón, mely a szigeten telelt át, éspedig egy alexandriai hajón, melynek a Dioszkurok voltak jelvényei, elutaztunk.
12. Lementünk Szirakuzába, három napig ott maradtunk, onnan körbehajózva, Régiumba érkeztünk.
13. Egy nap múltán déli szél támadt, úgyhogy másodnap Puteoliba jutottunk,
14. ahol testvéreket találtunk. Ezek kérlelésére hét napig náluk maradtunk és úgy jutottunk el Rómába.
15. Puteoliból hallották meg a római testvérek is dolgainkat és egész Appiusz piacáig és a Három Kocsmáig elibünk jöttek. Amikor Pál meglátta őket, hálát adott az Istennek és bizalmat merített.
16. Amikor Rómába bementünk (a százados átadta a foglyokat a laktanyaparancsnoknak), Pálnak megengedték, hogy az őt őrző katonával együtt saját szállásán maradjon.
17. Három nap múltán magához hívatta az ott lakó zsidók főembereit. Mikor azok összegyűltek, így szólt hozzájuk: „Testvéreim, férfiak, noha semmit sem tettem, ami a népnek vagy az atyai szokásoknak ellenére volna, Jeruzsálemből mégis fogságba adtak a rómaiak kezére.
18. Ezek azután, miután kikérdeztek, el akartak bocsátani engem, mivel semmi halálra méltó vád nem merült fel ellenem.