15. Ez a hajót magával ragadta, s amikor a hajó nem volt képes a széllel szembeszegülni, ráhagytuk magunkat, s az magával sodort bennünket.
16. Mikor egy Klauda nevű kis sziget alá futottunk, alig volt annyi erőnk, hogy a mentőcsónakot hatalmunkban tartsuk.
17. Miután ezt felhúzták, mentőeszközökhöz folyamodtak: alul körülövezték a hajót. Félve attól, hogy zátonyra futunk, leeresztették a vitorlát és így sodortattak.
18. A vihartól erősen szorongattatva, a következő nap kidobálták a rakomány egy részét,
19. s harmadnapon saját kezünkkel szórtuk ki a hajó felszerelését.
20. Mivel sem nap, sem csillagok több napon át nem fénylettek, s mivel nem csekély viharnak voltunk kitéve, a jövőt illetőleg a megmenekülésnek minden reménységét elvesztettük.
21. Mikor hosszú ideje tartott már az étlenség, felállott közöttük Pál és így szólott: „Óh férfiak, engedelmeskednetek kellett volna nekem, hogy Krétából ne induljunk el, és akkor megtakaríthattuk volna ezt a kárt és veszteséget.
22. De most arra intelek titeket, hogy ne veszítsétek el kedveteket, mert közületek egyetlen lélek sem fog elveszni, csak a hajó.
23. Ezen az éjszakán ugyanis mellém állott annak az Istennek egyik angyala, akié vagyok, akinek szolgálok
24. és ezt mondta: Ne félj Pál! Neked a császár elé kell állnod! Amellett lásd csak, Isten kegyelemből neked adta mindazokat a lelkeket, akikkel együtt utazol.
25. Ne veszítsétek el hát kedveteket, férfiak. Mert hűnek tartom az Istent és hiszem, hogy minden azon a módon fog történni, ahogy mondotta nekem.
26. Valamilyen szigetre ki kell jutnunk.”
27. Miután az Adrián való sodortatásunknak tizennegyedik éjjele is elérkezett ránk, éjfélkor észrevették a matrózok, hogy valamilyen föld felé vitetünk.