8. A szadduceusok ugyanis azt mondták, hogy nincs feltámadás, sem angyalok, sem szellem, a farizeusok ellenben mindegyiket vallják.
9. Nagy kiáltozás támadt. Felállott néhány írástudó a farizeusok felekezetéből és élénk vitába kezdtek: „Semmi gonoszat nem találunk ebben az emberben. Talán szellem szólott neki, vagy angyal.”
10. Mikor nagy lett a villongás, az ezredes megijedt, hogy Pált szétszaggatják, megparancsolta hát, hogy a sereg menjen le és ragadja ki közülük Pált, azután vezessék fel a kaszárnyába.
11. A következő éjjelen az Úr Pál mellé állott és ezt mondotta: „Bízzál! Mint ahogy bizonyságot tettél ügyem mellett Jeruzsálembe, úgy kell Rómában is tanúságot tenned!”
12. Mikor kinappalodott, egybegyűltek a zsidók és átokkal kötelezték magukat, hogy sem nem esznek, sem nem isznak addig, amíg Pált meg nem ölik.
13. Negyvennél többen voltak, akik ezt az összeesküvést csinálták.