Újszövetség

Pál Levele A Rómaiakhoz 21:12-32 Csia Lajos Biblia (CSIA)

12. Mihelyt ezt meghallottuk, kérlelgettük mi is, a helybeliek is, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.

13. Akkor Pál így felelt: „Miért teszitek ezt? Miért sírtok és töritek össze a szívemet. Hiszen én nemcsak arra vagyok kész, hogy megkötözzenek Jeruzsálemben, hanem arra is, hogy meghaljak az Úrnak, Jézusnak nevéért.”

14. Miután nem győzhettük meg, lecsillapodtunk, és azt mondtuk: „Az Úr akarata történjék.”

15. E napok után felkészültünk és felmentünk Jeruzsálembe.

16. Velünk jöttek egyesek a Cézáreából való tanítványok közül is, azok egy bizonyos ciprusi Mnázonhoz vezettek bennünket, ki kezdettől fogva tanítvány volt, nála szállást kaptunk.

17. Ahogy Jeruzsálembe jutottunk, örömmel fogadtak a testvérek.

18. A következő napon Pál velünk együtt elment Jakabhoz. Megjelentek a vének is mind.

19. Pál, miután köszöntötte őket, esetről esetre eléjük tárta, hogy mit tett Isten az ő szolgálatán keresztül a nemzetek között.

20. Azok, mikor hallották, dicsőítették az Istent, és azt mondták neki: „Látod testvérem, hány tízezer hívő van már a zsidók között, és valamennyi buzgón megőrzi a törvényt.

21. Felőled azonban az a beszéd hangzik, hogy mindazokat a zsidókat, akik a nemzetek között élnek, Mózestől való elpártolásra tanítod, hogy azt mondod, hogy ne metéljék körül gyermekeiket, és ne járjanak az átöröklött szokások szerint.

22. Hogy áll hát a dolog? Mindenesetre meg fogják hallani, hogy idejöttél.

23. Tedd meg azért, amit mondunk neked. Van nálunk négy férfi, akik fogadalmat vettek magukra.

24. Vedd ezeket magadhoz és fogj velük együtt szent tisztuláshoz. Fizess be értük, hogy lenyírathassák, a hajukat és akkor mindenki látni fogja, hogy semmi sem igaz abból, amit felőled hangoztatnak, ellenkezőleg, magad is úgy élsz, hogy megőrzöd a törvényt.

25. A hívő nemzetbeliek felől pedig már levélben rendelkeztünk, és úgy határoztunk, hogy őrizkedniük kell a bálványoknak áldozottól, vértől, fulladt állattól és paráznaságtól.”

26. A következő napon tehát Pál magához vette ama férfiakat, velük együtt szent tisztulás végett bement a szent helyre s kihirdettette a megtisztulás napjainak eltelését, amikor mindegyikükért megviszik a felajánlást.

27. Mikor a hét nap éppen befejezéshez közeledett, az ázsiai zsidók, akik meglátták őt a szent helyen, az egész tömeget összecsődítették. Kezüket Pálra vetették

28. és így kiáltoztak: „Izráeli férfiak segítsetek! Ez az ember, aki mindenhol mindenkit a nép ellen, a törvény ellen és e hely ellen tanít, a tetejében még helléneket is hozott be a szent helyre s megszentségtelenítette ezt a szent helyet.”

29. Előzőleg ugyanis vele látták a városban az efézusi Trofimuszt, és róla gondolták, hogy Pál a szent helyre bevitte.

30. A város mindenestől megmozdult, a nép összetódult. Pált megragadták, és kifelé vonszolták a szent helyről. Tüstént bezárták a kapukat.

31. Mikor meg akarták ölni, jelentés ment fel a zászlóalj ezredeséhez, hogy az egész Jeruzsálem zendülésben van.

32. Az abban a nyomban katonákat és századosokat vett magához és lefutott hozzájuk. A zsidók, amikor meglátták az ezredest és a katonákat, abbahagyták Pál verését.

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Levele A Rómaiakhoz 21