Újszövetség

Pál Levele A Rómaiakhoz 18:23-27 Csia Lajos Biblia (CSIA)

23. Bizonyos időt ott töltvén, elutazott onnan. Majd sorjában végigjárta a galata földet és Frígiát, szilárdítgatta a tanítványokat mind.

24. Ezalatt egy bizonyos Apollós nevű alexandriai származású zsidó, szónoki képzettségű férfi, ki az írásokban is jártas volt, Efézusba érkezett.

25. Ez, miután korábban oktatást kapott már az Úr útját illetően, most a szellem tüzétől égve szólta s tanította pontosan Jézus dolgait, de csak a János bemerítését ismerte.

26. Nagy bátorsággal kezdett szólni a zsinagógában. Priszcilla és Akvila, miután meghallgatták, magukhoz vették őt, s pontosabban kifejtették előtte az Isten útját.

27. Később Ahájába akart átmenni, a testvérek buzdították és írtak az ottani tanítványoknak, hogy fogadják őt szívesen. Amikor odaérkezett, nagy segítségére volt azoknak, akik kegyelem által hívőkké lettek.

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Levele A Rómaiakhoz 18