Újszövetség

Pál Levele A Kolosszéiakhoz 1:15-30 Csia Lajos Biblia (CSIA)

15. Némelyek ugyan irigységből és versengésből, némelyek azonban helyeselve hirdetik a Krisztust,

16. egyesek szeretetből, tudva, hagy az örömüzenet védelmére vagyok rendelve,

17. mások versengésből hirdetik a Krisztust, nem szent tisztasággal, abban a reményben, hogy bilincseimet még más nyomorúsággal toldhatják meg.

18. De hát mit jelent ez? Csakhogy minden módon, akár színből, akár őszintén a Krisztust hirdetik. S ennek én örülök. De fogok is örülni.

19. Tudom ugyanis, hogy ennek a dolognak a kimenetele az én megmenekülésem lesz a ti könyörgéseteken és Urunk, a Krisztus Jézus Szellemének szolgáltatásán keresztül,

20. s ez meg fog felelni az én feszült várakozásomnak és ama reményemnek, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani, hanem mint mindenkor, most is teljes szólásszabadsággal fog testemben magasztalást nyerni a Krisztus, akár halálomon, akár életemen át.

21. Mert az én életem a Krisztus, a halálom pedig nyereség.

22. Ha azonban a húsban élést úgy tekinthetem, mint munkám gyümölcsét, nem tudom, hogy mit válasszak.

23. Két dolog szorongat: vágyom elköltözni, és a Krisztussal lenni: ez ugyanis sokkal-sokkal jobb,

24. a húsban maradni azonban kényszerítőbb rám nézve értetek.

25. És ezt bízvást tudom, meg fogok maradni, nálatok fogok maradni, mindnyájatokkal a ti előrehaladástokért és hitetek öröméért,

26. hogy a Krisztus Jézusban a velem való dicsekedéstek bőségessé váljék annak révén, hogy újra ott leszek nálatok.

27. Csak éppen arra ügyeljetek, hogy a ti mennyei polgárságban való forgolódásotok a Krisztus örömüzenetéhez méltó legyen, hogy akár ha elmegyek és látlak titeket, akár ha távol vagyok, azt halljam felőletek, hogy egy szellemben álltok, egy lélekkel bajtársian együtt küzdötök az örömüzenet hitéért,

28. hogy az ellenfelektől semmiben meg nem rettentek, ami nekik a veszedelem bizonyítéka lesz, nektek a menekülésé, s ez Istentől van így.

29. Mert nektek megadatott a Krisztusért az a kegyelem, hogy nemcsak hihettek benne, hanem szenvedhettek is érte,

30. mialatt ugyanazt a küzdelmet vívjátok, melyet nálam láttatok és most rólam hallotok.

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Levele A Kolosszéiakhoz 1