1. Hadd ismertessem meg veletek testvéreim azt a kegyelmet, melyet Isten Macedónia egyházainak adott,
2. hogy a nyomorúság sok próbatétele között túláradó örömüket és mélységes szegénységüket őszinteségük gazdagsággá sokasította,
3. mert tanúja vagyok, hogy képességükhöz mérten, sőt képességükön felül is adakoztak, önként.
4. Sok kérleléssel könyörögve kérték tőlünk azt a kegyelmet, hogy a szentek kiszolgálásában közösséget vállalhassanak.
5. De nemcsak annyit tettek, amennyit reméltünk, hanem még magukat is odaadták először az Úrnak, azután Isten akaratával nekünk is,
6. úgyhogy kérlelnünk kellett Tituszt, hogy ahogyan korábban elkezdte, úgy juttassa befejezéshez is a rátok vonatkozólag adott kegyelmet.
7. Arra kérlek azonban titeket, hogy amiképpen minden bőségben jelentkezik nálatok: hit, szó, megismerés, mindenféle serénység, tőlünk felétek áradó szeretet, a jótékonyságnak ebben a kegyelmében is bőségetek legyen.
8. Nem parancsként mondom, hanem azért, hogy mások buzgóságán át a ti szereteteteknek valódiságát is kipróbáljam.
9. Hiszen ismeritek a mi Urunknak, a Krisztus Jézusnak kegyelmét, hogy gazdag lévén, értetek szegénnyé lett, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.
10. Véleményt is nyilvánítok e dologban: Nektek magatoknak van hasznotok belőle, akik nemcsak a cselekvést, hanem az akarást is már előbb, már tavaly óta elkezdtétek.
11. Most pedig fejezzétek be a cselekvést is, hogy amekkora készségetek volt az akarásra, a befejezés is abból legyen, amitek van.
12. Mert ha a készség megvan, az annak mértékében kedves, ami van, és nem annak mértékében, ami nincs.